Különleges történelemórán ismerhették meg a vasváris diákok 1956 vérbe fojtóinak embertelenségét

„Azoknak a szabadságharcosoknak, akik életüket adták 1956 harcaiban, már nem lehetett karácsonyuk, s ez különösen fájdalmas, tragikus volt az ő családjaik, feleségük, gyermekeik számára. Az adventi időszakban különösen drámai minderre visszagondolni, köszönöm az iskolának és Laczkó Gábor igazgatónak, hogy felkarolta a kezdeményezést, amelynek segítségével az iskola diákjai a kor kutatójától, első kézből ismerhetik meg 1956 valódi történeteit.” – fogalmazott az előadást megelőzően Viza Attila, a körzet önkormányzati képviselője.

Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, majd arra hívta fel a tornateremben összegyűlt diákok figyelmét, hogy egy valóban különleges történelemóra veszi most kezdetét.

Az iskola diákjainak rövid műsora után Földváryné Kiss Réka a fiatalok nyelvére lefordítva idézte fel az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásához vezető időszakot, s közben arra is kíváncsi volt, tudják-e a például azt, ki volt annak idején a miniszterelnök, vagy egyáltalán mi jut eszükbe a kommunizmus szót meghallva. Nos, a diákság soraiból érkező válaszok alapján kijelenthetjük, meglepően felkészültek a vasvárisok, hiszen nem csak Rákosi Mátyás nevét, tevékenységét ismerték, hanem azt is meg tudták például fogalmazni, mit jelentettek a koncepciós perek vagy a kisajátítások.

A rendhagyó történelemóra elsősorban nem magáról a harcokról szólt, hanem a megtorlás, megfélemlítés időszakáról, amikor az államgépezet mindenáron azt akarta bemutatni, hogy senki sincs biztonságban, a társadalom bármelyik rétegéhez tartozó emberből lehet áldozat: tanárokat, munkásokat, orvosokat fogtak perbe, végeztek ki. Az is cél volt, hogy a nemzetközi sajtóval „elhitessék”, valójában nem forradalmárok, hanem gyakran kegyetlen gyilkosok voltak azok, akik a harcokban részt vettek.

Ebbe a sorba illik a 24 éves Tóth Ilona orvostanhallgató tragédiája, akit 1957. június 27-én a Kozma utcai Gyűjtőfogházban akasztottak fel, mert a bírósági ítélet szerint 1956 novemberében – három társa segítségével – meggyilkolt egy ÁVH-snak hitt rakodómunkást, Kollár Istvánt. Amint a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a diákoknak felidézte, az orvosjelölt önkéntes mentősként segített a forradalom idején a sebesülteknek. A vád szerint Kollár Istvánt többféle módon is megpróbálta megölni Tóth Ilona: éterrel próbálta túlaltatni, de amikor ez nem sikerült, benzint, illetve levegőt fecskendezett az ereibe. Ám mivel ez sem vezetett eredményre, végül egy bicskát szúrt az áldozat szívébe.

Földváryné Kiss Réka ekkor egyfajta nyomozóakcióba kezdett a diákokkal, felhívva a figyelmüket, hogy kutatóként újravizsgálták a korabeli per- és nyomozati iratokat, s számos ponton találtak olyan tényeket, amelyek mind azt mutatják, hogy habár Tóth Ilona a bíróságon bevallotta a gyilkosságot, mégsem ő követte azt el.

Ennek egyik árulkodó jele a holttest boncolási jegyzőkönyve, mely szerint a testen sem tűszúrás nyomait nem találták, illetve sem éter, sem benzinmaradék nem volt kimutatható. A másik ilyen gyanús jel, hogy az orvostanhallgató bírósági perére a nemzetközi sajtót is meghívták, hogy a széles plénum előtt bizonyítsák be, „lám, ezek a forradalmárok olyan elvetemült gyilkosok voltak, hogy még egy orvostanhallgató is képes bicskával ölni”. A tárgyaláson készült felvételen, amelyen az ügyész egy bicskát tartott Ilona orra elé, a vádlott bevallja, hogy ezzel a bicskával ölt, ám másnap megérkezik a pengéről az orvosszakértői vélemény, miszerint azon nem találtak vérnyomokat… Hasonlóan sok az ellentmondás annak a fotónak az ügyében is, amelyen a megölt férfi ÁVH-s egyenruhában pózol, ugyanis a vallomások a fotón szereplők számában is eltérnek a „bizonyítékként” előszedett fotó szereplőinek számától.

Tóth Ilona esete, az ő kivégzése a diákok számára megmutatta a kommunista diktatúra mindent elsöprő gépezetének működését, s amikor jövő októberben majd az ünnepségen verset mondanak, vagy koszorúznak, talán eszükbe jut 1956 vérbe fojtóinak embertelensége. Ha így lesz, már nem volt hiába ez a kedd délelőtti történelemóra.