-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Külföldi művészek kiállításának megnyitója az Öreghegyi Közösségi Házban
Mint minden évben, így idén is nemzetközi kiállítás színesíti az Aranybulla Művészeti Napok programjait. A 2004. év kiállító művészei Alfred Bast Németországból és Matteo Nannini Olaszországból. A tárlatot Bálványos Anna művészettörténész nyitja meg augusztus 21-én 18 órakor. A megnyitó zenei hátterét László Attila gitárművész adja.
2004.08.19. 20:35 |
Mint minden évben, így idén is nemzetközi kiállítás színesíti az Aranybulla Művészeti Napok programjait. A 2004. év kiállító művészei Alfred Bast Németországból és Matteo Nannini Olaszországból. A tárlatot Bálványos Anna művészettörténész nyitja meg augusztus 21-én 18 órakor. A megnyitó zenei hátterét László Attila gitárművész adja.
A két művész a tavalyi Agárdi Művésztelep alkotója volt.
Alfred Bast 1948-ban született Schwäbisch Gmündben, Németországban. A Stuttgarti Művészeti Akadémián és Pondicherry-Auroville-ben, Dél-Indiában együtt tanult Nikolaus Plump, Gerhard Gollwitzer és Gottfried von Stockhausen művészekkel.
1975 óta folyamatosan dolgozik az ábrázolás nyelvén.
A művészete az ismeretszerzés szupranacionális folyamatát közvetíti regionális, nemzeti és nemzetközi kiállítások, projektek segítségével.
Alfred Bast Baden-Würembergben él és dolgozik Délnyugat-Németországban, és alkalmanként Pondicherry-Auroville-ben, Dél-Indiában.
Matteo Nannini 1979-ben született Bolognában, Olaszországban.
1997-ben érettségizett a F. Arcageli művészeti gimnáziumban Bolognában.
2003 februárjában végzett kiváló minősítéssel a Bolognai Szépművészeti Főiskolán.
Centoban él és dolgozik, 1998-tól itt tanít a Kézművesipari Egyesületnél.
2001-től rajzot és festészetet tanít Finale Emilia művészeti klubjában
Képek: