-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kreatív kikapcsolódás és kitűnő hangulat a kézművesek Gyermekműhely táborában
A második turnust augusztus 12-16-a között rendezik, melyre szeretettel várják az alkotásra vágyó általános iskolások jelentkezését.
Évről évre visszatérő és új résztvevők is vannak ezen a héten a Gyermekműhely táborban, ahol az Egyesület mesterei foglalkoznak a gyerekekkel. Minden nap szerepel a programban a varrás, többféle öltéstechnika és a hímzés alapjainak elsajátítása, amit imádnak a gyerekek, emellett volt már gyöngyfűzés, nemezelés, csütörtökön számos szövési technikát ismernek meg a résztvevők, míg a pénteki záró napon a manapság újra divatját élő makramézás lesz a téma, ami a korábbi táborokban még nem volt. A Kézművesek Egyesülete kifejezetten nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az elérhető legjobb minőségű, szép és természetes alapanyagokat használják a résztvevők – ez nem csak az gyermektáborban, hanem az év bármilyen más programján, felnőtt műhelyfoglalkozáson, szakkörökön is nagyon fontos szempont – hangsúlyozta Tóthné Albrecht Anikó textilműves, táborvezető.
A Gyermekműhelyben munka közben folyamatosan megy a csacsogás, a viccelődés, ami élvezetes, vidám közösséggé kovácsolja a gyerekeket. Az idei második turnust augusztus 12-16-a között rendezik, ahol vannak még szabad helyek, így érdemes jelentkezni. A jelentkezési lap itt található!
Ugyancsak zajlanak egész nyáron az Egyesület felnőtt alkotó hétvégéi. A kosárfonó és a vászonszövő napok már beteltek, de lehet még jelentkezni nemezelő, bútörfestő, gyöngyfűző, üvegékszer készítő, fafaragó, csipkeverő hétvégékre, a foltvarró Asszonyműhelybe és a szabászatra.