-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Közúti razzia lesz jövőhéten hat európai országban, köztük Magyarországon is
Az eddigi legnagyobb közép-európai közúti ellenőrzést tartja hat térségbeli ország rendőrsége a jövő héten. Az átfogó razziában a Salzburg Fórum hat tagországa, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia vesz részt. A közlekedésbiztonsági akció során főleg a gyorshajtást, az ittas vezetést, a biztonsági öv és a gyermekülés előírásszerű használatát ellenőrzik a rendőrök jövő hétfőtől vasárnapig. Szlovákiában emellett az egyenruhások fokozottan kutatnak illegális bevándorlók után.
2005.06.04. 10:38 |
Az eddigi legnagyobb közép-európai közúti ellenőrzést tartja hat térségbeli ország rendőrsége a jövő héten.
Az átfogó razziában a Salzburg Fórum hat tagországa, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia vesz részt. A közlekedésbiztonsági akció során főleg a gyorshajtást, az ittas vezetést, a biztonsági öv és a gyermekülés előírásszerű használatát ellenőrzik a rendőrök jövő hétfőtől vasárnapig. Szlovákiában emellett az egyenruhások fokozottan kutatnak illegális bevándorlók után.