-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Köztünk élő tündérek – eredményt hirdettek a meseíró pályázaton
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület kilencedik alkalommal hirdette meg nemzetközi meseíró pályázatát, amelyre a világ bármely országában élő gyermekek magyar nyelven írott meséit várták.
A pályázatra ezúttal is érkeztek mesék a határon túlról, többek között Délvidékről, Erdély-Partiumból. Az eredményhirdetésre a Hetedhét Játékmúzeumban, az Ünnepi Könyvhét városi programjába beillesztve került sor.
Iszkádi Erika, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház igazgatója az eredményhirdetés előtt köszönetét fejezte ki minden pedagógusnak és szülőnek, akik áldozatos munkájukkal és odafigyelésükkel inspirálták a gyermekeket a pályázaton való részvételre.
Az eredményhirdetésen Brájer Éva alpolgármester felidézte azt a lelkiállapotot, amikor rádöbbenünk a költészet és az irodalom hihetetlen erejére azáltal, hogy kedvenc íróink, költőink mondatai, kifejezései pontosan leírják érzéseinket. Székesfehérvár alpolgármestere a rendezvényen köszönetet mondott Adorján Viktornak és a Gárdonyi Géza Művelődési Háznak, hogy tovább viszik a meseíró pályázat hagyományát. Hozzátette, rendkívül fontos hogy a közösségi média, robottechnológia és a 3D nyomtatás világában is megtaláljuk az ellensúlyt, ne vesszen el a nyomtatott könyvek illata, és az, hogy mesét olvasunk a gyerekeknek, erősítve képzelőerejüket.
A kicsiknél Major Gábor: Hol laknak a tündérek? című meséje, a nagyoknál Budaházi Fanni: A mese ereje lett a kategória győztese.
A kicsik között Bukovszki Máté: 2×2, Fehér Anna: A kapu, Hariton Nándor: Kukker, a kis rockzenész, Kovács Dóra: Tükröcske és Major Gábor: Hol laknak a tündérek? Című meséje emelkedett ki a többi alkotás közül. Székesfehérvár Megyei Jogú Város különdíját a kecsekeméti Kovács Dóra, Brájer Éva alpolgármester asszony különdíját a Szatmárnémetiből érkezett Hariton Nándor kapta, aki egyben a zsűritől a 3.helyezettnek járó elismerést is átvehette. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház különdíját Bukovszki Máté kapta. A zsűri a második helyet Fehér Annának ítélte oda, míg a kategória győztese a székesfehérvári Major Gábor lett.
A nagyok között Balogh Orsolya: Köztünk élő tündérek, Budaházi Fanni: A mese ereje, Dudás Zsófia: Rigó Jancsi, Mózer Dániel: Alex és az égbeliek és Peresztegi Hanna: Lexikonok legjobbja című meséi nyerték el a zsűri tetszését. Székesfehérvár Megyei Jogú Város különdíját a kiskunmajsai Mózer Dániel, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház különdíját Balogh Orsolya vehette át. Harmadik helyezett lett Dudás Zsófia, a második helyet Peresztegi Anna szerezte meg. A nagyok között a győztes Budaházi Fanni lett, aki Sajószentpéterről érkezett.