-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Pénteken mutatják be a Fehérvári beszélgetések ötödik. kötetét
Szeptember elsején a Vörösmarty teremben mutatják be Vakler Lajos Fehérvár beszélgetések 5. című kötetét. A szerzővel Bobory Zoltán beszélget.
2023.08.31. 07:35 |
Orvosok, zenészek, színészek, művészeti háttéremberek, de rendőr, történész és természetvédelmi szakember is szerepel a Fehérvári beszélgetések 5. kötetében.
A város életében fontos szerepet betöltő, "közösségtapasztó emberek" – ahogy a szerző írja előszavában. Vakler Lajos Penna Regia-díjas, Prima Primissima-különdíjas újságíró kötetét szeptember 1-jén, pénteken 18 órakor, a Vörösmarty Társaság termében (Székesfehérvár, Kossuth utca 14.) mutatják be.
A kötet szerzőjével Bobory Zoltán beszélget. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!