-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Közös énekléssel kezdődött a XI. Fehérvári Ifjúsági Énekkari Találkozó
A Városház téren tartott ünnepélyes megnyitón Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok, valamint Kneifel Imre, a főszervező Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI igazgatója köszöntötte a megjelenteket.
A karnagyok fogadásával, az Órajáték által játszott dallam meghallgatásával és egy közös Városház téri énekléssel kezdetét vette a XI. Fehérvári Ének Nemzetközi Ifjúsági Énekkari Találkozó csütörtökön Székesfehérváron.
A Városház téren tartott ünnepélyes megnyitón Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok köszöntötte az résztvevőket: „Szóljon ez a három nap a zenéről, az éneklésről, a barátságkötésről, az ismerkedésről, a közösségépítésről.” A szakmai programok mellett a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy lehetőség legyen megismerni a város nevezetességeit. A tanácsnok reményét fejezte ki, hogy minél többen, minél többször visszatérnek majd barátaikkal, családjukkal Székesfehérvárra.
A fesztiválra érkezett kiváló énekkarokra számtalan bemutatkozási lehetőség vár a következő három napban, mondta el a szervezők nevében Kneifel Imre. A hangversenyteremben, sportcsarnokban, templomban éneklő fiatalok más-más közönség előtt lépnek fel, s szereznek jó tapasztalatokat. A fesztiválhangversenyen háromtagú zsűri előtt mutathatja be tudását az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola ifjúsági kamarakórusa (karnagy: Wollent Andrea), az Érseki Fiú és Férfikar Pueri Cantores Lublinenses Lublin (karnagy: Honti Attila), a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium Vegyeskara (karnagy: Závori Erika), a Tatabányai Árpád Gimnázium Vegyeskara (karnagy: Szeimann Zsuzsanna), a budapesti Vörösmarty Leánykar és Vegyeskar (karnagy: Gyombolai Bálint), valamint a székesfehérvári Kodály Zoltán Leánykar (karnagy: Feke Mariann), a Kodály Zoltán Fiúkar, a Kodály Zoltán Vegyeskar és a Kodály Zoltán Gimnázium Andante Vegyeskara (karnagy: Kneifel Imre) és a Ciszterci Szent István Gimnázium Vegyeskara (karnagy: Radics Éva).
A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett Fehérvári Ének Nemzetközi Ifjúsági Énekkari Találkozó pénteken 10 órától fesztiválhangversenyekkel folytatódik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, majd 19 órakor a Szent Imre-templomban egyházi műveket énekelnek. Szombaton a kora délutáni szakmai konferenciát követően 16 órától a belváros különböző pontjain (Városház tér, Országalma, Nemzeti Emlékhely, Mátyás király-emlékmű) adnak szerenádot. Április 7-én, vasárnap 9.00 órától folklórmatinét rendeznek a Liget sori MKOSZ sportcsarnokban. A „Szállj elő zöld ág” elnevezésű rendezvényen öt gyermektánccsoport és a kórusok adnak műsort. Ezt követően díjkiosztóval zárul a XI. Fehérvári Ének találkozó.