-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Középkori témanapra várják a családokat a Gorsium Régészeti Parkba
A Tác-Föveny Középkori Témanapon, július 14-én, szombaton IV. (Kun) László király uralkodásának hétköznapjai elevenednek meg a Gorsium Régészeti Parkban. Hagyományőrző egyesületek közreműködésében pedig az egykori magyar és kun életmódot, harcmodort is megszemlélhetik a látogatók.
2018.07.11. 08:08 |
Középkori ügyességi játékok, csatajelenetek és kézműves foglalkozások is várják a családokat a középkori témanapon a Gorsiumban.
Milyenek is voltak egykor a lovagi tornák? Mit neveztek a középkorban népszerű ügyességi játéknak? Hogyan élték mindennapjaikat többszáz évvel ezelőtt eleinek? Ilyen és sok egyéb kérdésre is választ kaphatnak a családi nap alkalmával a látogatók a Szent István Király Múzeum Gorsuim Régészeti Parkjában.