-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Közel harminc borrend vonul fel szombaton 17 órától a Városház téren
Augusztus 24-én, szombaton tartják Fehérváron az Országos Borszakmai Napot, Konferenciát és Borrendi Találkozót, amelynek keretében szombaton közel harminc borrend vonul fel a Városház téren, és bemutatják a Szent István Emlékév Cuvée borritkaságot.
2013.08.24. 13:13 |
Augusztus 24-én, szombaton tartják Fehérváron az Országos Borszakmai Napot, Konferenciát és Borrendi Találkozót, amelynek keretében szombaton közel harminc borrend vonul fel a Városház téren, és bemutatják a Szent István Emlékév Cuvée borritkaságot.

Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő kiemelte, a rendezvény a Királyi Napok záróakkordja lesz.„ Azt szeretnénk, ha Öreghegyen azt a megmaradt pár tucat szőlőt a tulajdonosaik művelésbe fogják. Ezen kívül a programmal a kulturált borfogyasztást akarjuk népszerűsíteni a fiatalok körében.”- tette hozzá az önkormányzati képviselő.
Bognár Zoltán, a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend nagymestere ismertette, a szakmai programok zártkörűek. A találkozón közel harminc borrend delegációja képviselteti magát, akik délután többek között a Nemzeti Emlékhelyet is megtekintik. Ezt követően a szakemberek a Hiemer-házban előadásokat hallgatnak meg Szent Istvánról, a borászat informatikai támogatásáról, illetve itt mutatják be a Szent István Emlékév Cuvée borritkaságot, amelyet az emlékév tiszteletére neves környékbeli borászok állítottak össze.
„A bor főgerincét a zengő adja, amelyet olaszrizlinggel és a cserszegi fűszeressel házasítottunk, érleltünk, tároltunk és palackoztunk. A különlegességből mindösszesen 975 sorszámozott palack készült, amelyet a Hegedűs Családi Borászatban lehet megvásárolni.” – hangsúlyozta Renner László főborász.A rendezvény nyilvános része 17 órakor a hazai borrendek felvonulásával kezdődik, majd egy látványos színpadi műsorblokk keretében a Városház téri színpadon be is mutatkoznak. A püspöki boráldást követően pedig az érdeklődők az új tiszteletbeli és nagykövet borlovag-jelöltek avatási ceremóniáját nézhetik meg.