-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Kozák András-filmek a Vidám Színpadon
Kozák Andrásra, a másfél hete hatvankét évesen elhunyt Kossuth-díjas művészre filmjeivel és egy fotókiállítással emlékeznek március 21-én, hétfőn a Vidám Színpadon. A Vidám Színpad társulatához Kozák András egy esztendeje csatlakozott, és két Shakespeare-műben, az Ahogy tetszikben és a Tévedések vígjátékában lépett fel.
Hétfőn délelőtt tíztől este nyolcig tart a színházban a megemlékezés - tájékoztatta az Indexet Kiss Péter, a színház sajtóreferense. Az előcsarnokban fotókiállítás nyílik, ahol Kozák András legemlékezetesebb filmes szerepeit felidéző fotók lesznek kiállítva, a színházteremben pedig hat főszereplésével készült film kerül bemutatásra. Gaál István-filmje, a Sodrásban, Kósa Ferenctől a Tízezer nap és Zolnay Páltól az Arc. Emellett három Jancsó Miklós rendezésében készült filmet is bemutatnak: a Szegénylegényeket, az 1964-es Így jöttemet, és a Csillagosok, katonákat. Belépőjegy nincs. A nézők bármikor csatlakozhatnak a vetítéshez.