-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kóstoló a Művészetek Házában - október 19-én lesz a nyílt nap
A népdalok kedvelőit Térségi és Országos Népzenei Minősítőre várják a színházterembe,
ahol 13.30 órától dalkörök, citerazenekarok és szólisták mutatkoznak be szakmai zsűri előtt, majd a fiatal székesfehérvári népzenészekből nemrégiben alakult Sodorka zenekar is fellép.
A programra a belépés díjtalan.
A Művészetek Háza szakköri termei 14 órától nyílnak meg.
A szervezők remélik, a látogatók kedvet kapnak, hogy csatlakozzanak valamelyik szakkörhöz, műhelyhez. A szakkörvezetők és szakköri tagok új ötletekkel, ajándéktárgyak készítésével várják az érdeklődőket, akik betekintést nyerhetnek a kosárfonó műhely, a fafaragó és a szövő műhely, valamint az animációsfilm-készítő műhely és a grafikai alkotóműhely, ezen kívül a bőrműves szakkör munkájába is.
A nyitott műhelyekben 17 óráig ismerkedhetnek az ott használt technikákkal, alapanyagokkal és eszközökkel. Részvételi díj nincs.
A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza nyugdíjas munkatársai 16 órától találkoznak a Bordó szalonban.
A rendezvénnyel egy időben zajlanak a 9. Mozinet Filmnapok a Barátság moziban – október 19-én is premier előtti vetítések részese lehet a közönség. Belépő: 1 100 Ft, további információ: www.baratsagmozi.hu.
A Kóstoló programját a Művészetek Háza aulájában „Retro disco” zárja a 60-as, 70-es 80-as évek zenéiből válogatva, a házigazda DJ Tony lesz. Kapunyitás 18 órakor, a belépő 900 Ft. Jegyek elővételben – a hely adottságai miatt – korlátozott számban a Művészetek Háza portáján kaphatók október 1-jétől, hétköznapokon 8–15 óráig, valamint a rendezvény napján a helyszínen.
Bővebb információ:
Dr. Major Lászlóné Kati
Fejér Megyei Művelődési Központ
Telefonszám: (22) 313 175
E-mail: majornekati@fejermmk.hu
www.fejermmk.hu