-
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kortárs Művészeti Gyűjtemény az Ars Sacra Fesztiválon
Az Ars Sacra Fesztivál keretében 7. alkalommal nyílik kiállítás a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményében szeptember 16-án. Idén, Földi Péter Kossuth díjas festőművész különleges világával találkozhat a közönség. A tárlatnyitón Lábodi Ádám színművész és Dresch Mihály szaxofonművész is fellép.
2017.09.05. 07:43 |
A szeptember 16-án 15 órakor kezdődő délutánon Lóska Lajos művészettörténész beszél Földi művészetéről és fellép a székesfehérvári közönség kedvence, Lábodi Ádám színművész is. A programot Dresch Mihály szaxofon művész gazdagítja játékával.