-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Koronázási Ünnepi játékok - javában folynak az előkészületek
Javában folynak az előkészületek az augusztus 17-i és 18-i székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokra, már a rendelkezőpróbák zajlanak. Az első alkalommal megrendezendő játékokon Szent István király élete és a középkor hangulata elevenedik meg. A rendezvény fénypontja a koronázási szertartásjáték lesz, amelyet autentikus helyszínen, az egykori Nagyboldogasszony-bazilika helyén tartanak, több mint 200 résztvevővel.
2013.08.04. 22:32 |
Javában folynak az előkészületek az augusztus 17-i és 18-i székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokra, már a rendelkezőpróbák zajlanak. Az első alkalommal megrendezendő játékokon Szent István király élete és a középkor hangulata elevenedik meg. A rendezvény fénypontja a koronázási szertartásjáték lesz, amelyet autentikus helyszínen, az egykori Nagyboldogasszony-bazilika helyén tartanak, több mint 200 résztvevővel.
A főbb szerepeket alakító művészek: Tordy Géza, Trokán Péter, Mihályi Győző, Varju Kálmán és Lábodi Ádám. Az oratorikus játék rendezője Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója.Szikora János elmondta: a fesztivált hagyományteremtő szándékkal rendezik meg, hogy évről évre megjeleníthessék egy-egy magyar király megkoronázását Istvántól kezdve 1527-ig bezárólag.
A kétnapos fesztivál fő eseményei közé tartozik még a történelmi óriásbábok felvonulása. A hatalmas, majdnem öt méter magas óriásbábokat Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész tervezte. A Szent Istvánt, Gézát, Saroltot, Gizellát, Szent Imrét és Asztrik püspököt formázó bábokat székesfehérvári fiatalok készítették el egy ötnapos alkotótáborban.A menetben a bábok mellett dobosokat, valamint történelmi zászlókkal vonuló Árpád-kori hagyományőrző lovasokat és gyalogos századokat is láthatnak az érdeklődők.
A Koronázási Ünnepi játékok szereplői a megemlékezés virágait is elhelyezték a rendezőpróba helyszínén, a Nemzeti Emlékhelyen.A Fő utca házainak falain a Képes Krónika, az Anjou Krónika és a Vásáry Kódex festett képeinek segítségével mozgó "történelmi képregényként" elevenednek meg Szent István életének eseményei, emellett középkori kézműves és vásári forgatag, régizenei koncertek, népi játékok és kézműves foglalkozások is szórakoztatják az érdeklődőket.
A díszlet része lesz egy nyolc méter átmérőjű korona, amelyet ledszalaggal szerelnek fel. A korona fényei az előadás végén gyúlnak majd fel.