-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Környezetvédelmi pályátzatot hirdet a vízszolgáltató a Víz Világnapjára
A Fejér megyei általános és középiskolák tanulói számára a Víz Világnapja (március 22) alkalmából környezetvédelmi pályázatot hirdet a Fejérvíz Rt. Olyan szakmai jellegű dolgozatokat várnak, amelyek a víz értékével, védelmével, a vízi környezet megóvásával kapcsolatos kérdéskört bontják ki írásban és képekkel, illetve rajzokkal. Minden iskolás egy dolgozattal szerepelhet, amit március 3-ig kell eljuttatni a Király soron található Fejérvíz Rt-hez.
A Fejér megyei általános és középiskolák tanulói számára a Víz Világnapja (március 22) alkalmából környezetvédelmi pályázatot hirdet a Fejérvíz Rt. Olyan szakmai jellegű dolgozatokat várnak, amelyek a víz értékével, védelmével, a vízi környezet megóvásával kapcsolatos kérdéskört bontják ki írásban és képekkel, illetve rajzokkal.
Az ENSZ idei jelmondata: „Víz az életért”, melyhez kapcsolódóan a következő kiemelt témaköröket jelölték meg:
· A víz szerepe életünkben, otthonunkban
· A víz veszélyei (az 1965-ös nagy dunai árvíz 40. évfordulójára)
· A hazai vizek élővilága
· A felszíni és a felszín alatt vizek védelme
Nem kötik ki, de jónak tarták, ha a tanulók által választott témakörök saját környezetükkel, élményvilágukkal hozhatók összefüggésbe. Formai megkötés nincs, de a művek terjedelme képekkel együtt se haladja meg az öt gépelt oldalt. Minden tanuló egy dolgozattal szerepelhet, melyet 2005. március 3 -ig a Fejérvíz Rt-hez -Székesfehérvár Király sor 3-15. Tel.: (22) 535 – 860/ Zsebők Lajos kommunikációs és minőségfejlesztési főmérnökhöz- juttassanak el. Szakmai zsűrizésről a kiírók gondoskodnak.
A díjakat a két kategóriában (általános iskola és középiskola) adják át az alábbiak szerint:
első díj - 10000 Ft -os könyvjutalom
második díj - 7000 Ft -os könyvjutalom
harmadik díj - 5000 Ft -os könyvjutalom
Ezen kívül kategóriánként három elismerő oklevelet adnak ki.
A Fejérvíz Rt sok szeretettel várja a dolgozatokat!
Fejér Megyei Önkormányzat
Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet
Magyar Hidrológiai Társaság Közép - dunántúli Szervezete
Közép - dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Közép - dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fejér Megyei Intézete
FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz és Csatornamű Részvénytársaság