Kórházfejlesztés, multicsarnok – miniszteri egyeztetés a fehérvári beruházásokról

Eredményes megbeszélésként értékelte Instagram-oldalán dr. Cser-Palkovics András a hétfőn délután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél zajlott tárgyalást, amelyen Vargha Tamás államtitkárral közösen vett részt. Székesfehérvár polgármestere a kórházfejlesztés második ütemétről, a multicsarnokról és a középiskolai campusról is beszélt a megbeszélés után készített interjúban.
2019.02.11. 19:02 |
Kórházfejlesztés, multicsarnok – miniszteri egyeztetés a fehérvári beruházásokról

A kiemelt fehérvári fejlesztések témájában találkoztunk ma Vargha Tamás államtitkárral, országgyűlési képviselővel közösen Gulyás Gergely miniszterrel. A kórház fejlesztésének második üteme, a multicsarnok, valamint az Árpád-ház Program voltak a fő témáink, s mondhatom, eredményes volt a tárgyalás. Ahogy azt miniszer úr nem egészen két hete egy kormányinfón is megerősítette: a kormány elkötelezett amellett, hogy a Modern Városok Program keretében mind a kórházfejlesztés folytatása, mind a rendezvénycsarnok megépítése megvalósuljon Székesfehérváron. Ezt ma a miniszter úr ismételten megerősítette – mondta dr. Cser-Palkovics András.

Mi várható a kórházfejlesztés ütemezésében?

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztésének második üteme, azaz a belgyógyászati tömb és a 474 parkoló megépítésével tényleg talán a legfontosabb kérdés. Ebben a témában egy egyeztetésre kerül majd sor, természetesen a szakma bevonásával a tartalom véglegesítésére. Mi azt a javaslatot tettük, hogy a kiviteli tervek elkészítésével folytatódhasson a beruházás előkészítése. Úgy érzékeltem, hogy erre a forrás rendelkezésre fog állni.

A rendezvénycsarnok esetében a tervezés már megvalósult, itt már a kivitelezésre kerülne sor. De milyen műszaki tartalommal?

Miniszter úr ennél a témánál is jelezte, hogy itt sem az a kérdés, hogy ennek a csarnoknak Fehérváron meg kell valósulnia, hiszen a székesfehérvári jégkorong, a fantasztikus közönsége és a város egész közössége megérdemli ezt a csarnokot. A problémát az jelenti, hogy az eredeti tartalomnak megfelelő beruházás a lefolytatott közbeszerzési eljárás alapján jóval több pénzbe kerülne, mint ahogy azt 2013-ban vagy 2015-ben gondoltuk. Tehát a kulcskérdés a műszaki tartalom. Az a döntés van hátra, hogy az eredeti tervek szerinti 6000 fős csarnok épüljön-e meg, amihez a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást újra ki kell írnia a városnak. Vagy pedig – ahogy a klubbal is egyeztetve felvetettük ma – egy az eredeti tervből kiinduló kisebb, bár nem kicsi, 4000-4200 férőhelyes, de modern, 21. századi csarnok épüljön, viszont ebben az esetben kértük, hogy a létesítmény egészüljön ki egy vagy kettő gyakorló edzőpályával, ami az utánpótlásképzés, a szinkronkorcsolya és a közönségkori iránti igényeket is ki tudja szolgálni. Esetleg az így felszabaduló forrásokat pedig más kulturális vagy sport célt szolgáló fehérvári beruházásokra lehetne fordítani. Itt tehát még ezt az alapvető kérdést el kell dönteni. Átbeszéltük az Árpád-ház programot is, Gulyás Gergelyt tájékoztattuk arról, hogy zajlik a közbeszerzési eljárás a Királyi séta-projekt kapcsán (pénteken hoz döntést róla a Közgyűlés), illetve hamarosan kiírásra kerül a kivitelezésre vonatkozó közberszerzés a Kőtár és Látogatóközpont esetében is. Kitértünk arra is, hogy milyen lehetőségek vannak a Nemzeti Emlékhely és közvetlen környezete fejlesztésére, itt azonban még számos szakmai-társadalmi egyeztetésre lesz szükség.

Hol tart a középiskolai campus ügye? Ez a fejlesztés mikor kezdődhet, és milyen ütemezéssel zajlik majd?

A középiskolai campus a mai egyeztetésen nem volt téma, tekintettel arra, hogy ennek a fejlesztésről 15,8 milliárd forint erejéig már döntés van. Tehát van forrás a Vasvári Pál Gimnázium új tömbjének megépítésére és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium felújítására, valamint bizonyos felújításokra a Tóparti Gimnázium és Szakgimnázium, valamint a Szabadművelődés Háza felújítására is. Itt tehát Gulyás Gergellyel nem kellett egyeztetnünk, viszont Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel múlt héten beszéltünk arról, hogy a nemzetközi iskola, amennyiben ilyenre lesz lehetőség, akkor a campuson belül kaphatna helyet, várjuk álláspontjukat ebben a kérdésben. Ami pedig a campus építésének első ütemét illeti: mivel több iskolát érintő beruházásokról van szó, így azokat nyár elején célszerű elindítani. Mivel ezt felelősen idén már fogjuk tudni az előkészületekkel együtt megtenni, így az ott tanuló diákokra, az érettségikre és a tanárok munkájára tekintettel ez a fejlesztés 2020 júniusában fog elindulni.

Még egy sokakat érintő, de nem a Modern Városok Programhoz kapcsolódó kérdést is érintettünk ma. A Szent György Kórházzal összefüggésben felvetettük azt a kérdést Vargha Tamással közösen, ez a hotelépületben a légkondicionáló cseréje. Ez több épületet is kiszolgál, mind az ellátottak, mind az ott dolgozók számára fontos lenne a nyári időszakban, hiszen szinte elviselhetetlen a meleg a nyári időszakban. Tájékoztattam a minisztert arról, hogy a pénteken beterjesztésre – és reményeim szerint elfogadásra kerülő városi költségvetésben – erre a fejlesztésre mintegy 50 millió forintot szánunk. Azt kértük, hogy a fennmaradó 150 millió forintot a kormányzat biztosítsa. Bizom benne, hogy kedvező választ kapunk ennek a beruházásnak a tekintetében és az hamarosan megvalósulhat.