-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Könyves kalandokkal vár Fehérváron az Olvasás Éjszakája
Írók, olvasók és könyvesek együtt hoznak létre egy más világot szeptember 16-án szombaton, az Olvasás Éjszakáján, ami egy olvasásnépszerűsítő, a nemzeti írott kultúra értékeit felmutató irodalmi és könyves fesztivál. Elsődleges célja, hogy a könyves kultúrát, az olvasást, mint örömforrást mutassa be. Székesfehérváron az Alexandra Könyváruházban lesznek érdekes események.
2017.09.12. 07:46 |
Szeptember 16-án szombaton az Alexandra Könyváruházban 16.30-tól Egy nyomozó kutya, egy csodaló és egy zoknivadász címmel Aranymosás-díjas meseszerzőkkel, Kántor Katával, Bodor Attilával és Deme Lászlóval beszélget Kozma Réka. 17.30-tól pedig Mesés költői kalandokat élhetünk át Csukás Istvánnal, a költővel Katona Ildikó beszélget. Este 7 órától Könyvekről könyvekért játékos irodalmi vetélkedő kezdődik könyves kincsekért.