-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Könyvben a Királykút története - hiánypótló kiadványt mutatnak be
A Királykút történetét dolgozza fel az az új könyv, melyet január 17-én, pénteken mutatnak be Fehérváron. A hiánypótló, gazdagon illusztrált kiadvány részletesen bemutatja Felsőváros nevezetességének létrejöttét és szerepét a kezdetektől napjainkig. A bemutató 17 órakor kezdődik a Királykút Emlékházban.
2014.01.16. 09:53 |
A Királykút történetét dolgozza fel az az új könyv, melyet január 17-én, pénteken mutatnak be Székesfehérváron. A hiánypótló, gazdagon illusztrált kiadvány részletesen bemutatja Felsőváros nevezetességének létrejöttét és szerepét a kezdetektől napjainkig. A bemutató 17 órakor kezdődik a Királykút Emlékházban.

Székesfehérvár ivóvízellátását a Királykút biztosította a városi vízvezetékrendszer megépítéséig. Elnevezése onnan ered, hogy a koronázásokra érkező uralkodók itt frissültek fel hosszú utazásaik után. A Királykút vizének városba vitele 1834-ben szűnt meg, azóta az épület számos funkciót ellátott, 2012. júniusa óta a Felsőváros közösségi központja.
A „Királyok kútja, a Királykút” című könyvet, Farkas Zoltán, Siklósi Gyula és Varga Imre szerzeményét holnap mutatják be a Királykút Emlékházban. A 17.00 órakor kezdődő eseményen bevezető hangzik el dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója tolmácsolásában, majd köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András polgármester és Földi Zoltán önkormányzati képviselő. A kötet szerzőivel Bartos György, a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténésze beszélget az épülettörténet fontosabb állomásairól, a kutatásokról. A programra szeretettel várnak minden érdeklődőt!