-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Könyvbemutató és közös főzés reneszánsz receptekből a Petz sörözőben
November 2-án, szerdán a Bartholomaeus Platina reneszánsz receptjei című kötetet mutatják be a Petz sörözőben, majd közös főzésre hívják a résztvevőket. A különleges szakácskönyvben több mint 500 éves receptekkel ismerkedhet meg a 21. század embere.
2022.10.29. 10:48 |
Bartholomaeus Platina, az itáliai reneszánsz korban tevékenykedő író-történész 1465 nyarán állította össze Az őszinte élvezetekről és az egészségről című könyvét, mely az első nyomtatott szakácskönyvként vonult be a történelembe.
A kötetben a Martino de Rossi szakácstól átvett közel 300 recept mellett asztali etikett és háztartási tanácsok is olvashatóak. A szakácskönyv 2022. október 24-én, a Helikon kiadó gondozásában 268 oldalon jelent meg.
November 2-án, szerdán 19 órától a Petz sörözőben Cserna-Szabó András és Darida Benedek mutatja be a kötetet, egy közös főzéssel egybekötve. Asztalfoglalás a +36-22/346-344 telefonszámon lehetséges, a belépő 1000 forint.