-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kondor Kör 50 - nyolc művészeti középiskolás alkotásait láthatjuk a Padlás Galériában
A város egyik legrégebbi képzőművészeti alkotóműhelye, a fél évszázados múltra visszatekintő Kondor Kör a város kulturális és művészeti életének meghatározó szereplője.
A fiatalokat és az idősebb korosztályt egyaránt megszólító kör azzal büszkélkedhet, hogy az idejáró fiatalok szinte mindegyike bekerült a vágyott művészeti oktatási intézménybe. Sok, ma már ismert művész volt tagja a körnek, a képzőművészek mellett iparművészek, építészek, restaurátorok, rajztanárok is indultak innen: Borsos Lőrinc, Gosztola Kitti, Jakatics Veronika, Kis Róka Csaba, Nemes Márton, Tranker Kata, Falvay Miklós vagy Varga Gábor Farkas nevét a város határain kívül is ismerik a művészetkedvelők.
A szerdai tárlatnyitón Schrenk Rita Anna, a Kondor Kör vezetője elmondta, hogy szombaton nyílt meg az első jubileumi tárlat, amelynek keretében a korábban a Kondor Körben alkotó egyetemisták mutatkozhattak be a Vörösmarty Színház Galériájában. Most pedig, a második tárlat főszereplői a művészeti középiskolások, közülük nyolc alkotó munkái láthatóak a Padlás Galériában.
A kiállítás megnyitóján Pinke Miklós képzőművész idézte fel az indulás éveit, aki közel negyven évig vezette a Kondor Kört. Elmondta, hogy amikor 1975-ben megnyílt az Ifjúsági és Úttörőház, kezdetben Ujházi Péter vezette a rajzszakkört, és azok a fiatalok, akik művészek szerettek volna lenni, azonnal csatlakoztak. A rajzszakkört 1978-ban vette át Pinke Miklós és az általa rajongásig tisztelt Kondor Béla nevét vették fel, aki 1972-ben hunyt el.
Pinke Miklós felidézte, hogy 30 év után összeírta, kik azok, akik a szakkörbe jártak és művészek, építészek, fotósok, vagy rajztanárok lettek, és 113 nevet sikerült összegyűjteni. Közöttük van a Velencei Biennále idei sztárművésze, Nemes Márton is, aki a fiatal művészek generációjának egyik kiemelkedő és elevenen újító tagja. Pinke Miklós szólt arról is, hogy tanítványainak soha nem adott receptet, hiszen egyéni utat kell bejárniuk óriási szorgalommal, kitartással, és elszántsággal. "Nem szerettem volna az egyéniségükbe beleavatkozni, inkább a szabad felismerések híve voltam mindig, rájuk volt bízva a felfedezés" - fogalmazott.
Ezt követően bemutatták az izgalmas, feltörekvő középiskolás tehetségeket - Klujber Anita, Mounier Mila, Nagy Rebeka, Pálfi Réka, Rátkai Anna, Felszegi-Singer Zsófia, Varga Eszter és Venczel Zsuzsa - akiknek munkáit a Pelikán Fészek Padlás Galériájában láthatjuk. A tárlatnyitón részt vett Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere is.