-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Költőnk és kora - vetélkedő József Attila munkásságáról
Az Árgus folyóirat szerkesztősége, A Szabadművelődés Háza, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület, az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, a Vörösmarty Társaság, a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány és a Táncsics Mihály Alapítvány támogatásával vetélkedőt hirdetett Fejér megyei középiskolások számára József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról.
2008.04.10. 07:13 |
Az Árgus folyóirat szerkesztősége, A Szabadművelődés Háza, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület, az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, a Vörösmarty Társaság, a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány és a Táncsics Mihály Alapítvány támogatásával vetélkedőt hirdetett Fejér megyei középiskolások számára József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról. A vetélkedő célja elmélyíteni és szélesíteni a diákok József Attilával kapcsolatos ismereteit, hogy ezáltal még közelebb jussanak a költő világához.
A játék az alábbi fő témák köré szerveződik:
- József Attila munkássága,
- élete, kora,
- utóélete, hatása.
A versenyben Fejér megyei középiskolások 4 fős csapatai vehetnek részt 28 csapat jelentkezett a megye több pontjáról, például Dunaújvárosból és Sárbogárdról is. Többségében fehérvári iskolákból jönnek a diákok.
A vetélkedő során a játékosok versismereti, irodalomtörténeti, verselemzési feladatokat kapnak. A verseny 2008. április 11-én, pénteken 14 órakor kezdődik a Szabadművelődés Házában (Székesfehérvár Fürdő sor 3.)