Kiválóan szerepeltek a Tóvárosi iskola diákjai az Országos Ifjúsági Honvédelmi Versenyen

Több arany- és ezüstéremmel, valamint különdíjakkal tértek haza az Országos Ifjúsági Honvédelmi Versenyről a Tóvárosi Általános Iskola honvédelmi szakkörének diákjai. Az iskola rendszeresen vesz részt a honvédség rendezvényein országszerte. A honvédelmi szakkör felső tagozatos diákjait Nida Tamás tanár készítette fel a versenyekre.
2013.06.13. 11:06 |
Több arany- és ezüstéremmel, valamint különdíjakkal tértek haza az Országos Ifjúsági Honvédelmi Versenyről a Tóvárosi Általános Iskola honvédelmi szakkörének diákjai. Az iskola rendszeresen vesz részt a honvédség rendezvényein országszerte. A honvédelmi szakkör felső tagozatos diákjait Nida Tamás tanár készítette fel a versenyekre.
Legutóbbi sikerüket Balatonalmádiban érték el, ahol 4. alkalommal vettek részt június első hétvégéjén az Országos Ifjúsági Honvédelmi Versenyen. A fehérvári oktatási intézmény két csapata indult a megmérettetésen, a háromfős triászok különböző ellenőrző pontokon bizonyíthatták rátermettségüket, gyakorlati és elméleti tudásukat, összhangjukat.
Az iskola „fiainak” az összesített eredmények alapján az első és második helyezést is sikerült megszerezniük. Sikeres lövészeten a II. csapat (Ilosvai Detre Soma 8.a, Szabó Erik 8.c, Pátkai Dávid 8.b) első, az I. csapat (Kónya Márk 7.b, Nida Botond 8.b, Sebestyén Martin 8.b) második helyezést ért el. A díjzáporeső ezzel nem ért véget, mivel Balatonalmádi Önkormányzatának különdíját és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának különdíját is átvehették.

Közlemények

  1. Ideiglenesen le kellett zárni a Csitáry-kutat!

    A Csitáry-kútból vett vízminta előzetes eredménye kisebb eltérést mutat az előírt értéktől. A Városgondnokság megteszi a szükséges intézkedéseket: a kutat lezárja, fertőtleníti, majd szakemberek újabb vízmintát vesznek.

    2026.11.05.
  2. Lakossági fórumot tartanak a Belvárosban és környékén élőknek

     Lakosági fórumra várja a Belváros lakóit Lehrner Zsolt alpolgármester november 9-én 17.00 órára a Városháza Dísztermében. A fórumon részt vesz Dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint a Polgármesteri Hivatal, a Városgondnokság, a Rendőrség, a Széphő Zrt. és a Depónia Nonprofit Kft. munkatársai, akik a városrészt érintően felmerülő témákra is szívesen válaszolnak, így a megjelentek első kézből kaphatnak választ kérdéseikre.

    2026.11.04.
  3. Áramszünetek novemberben

    Komoly korszerűsítési munkálatokat végeznek november 5-én és 6-án Feketehegy-Szárazréten, így ott több utcában áramszünet lesz. Ugyancsak szolgáltatáskimaradásra kell számítani az Alsóvárosban is november 5-én.

    2026.11.04.
  4. Zsákutca lesz a Pityer utca

    Hálózatbeavatkozási munkákat végez a Pityer utcában az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. A munkálatok ideje alatt az átmenő forgalmat nem tudják biztosítani a Farkasvermi utca – Rába utca közötti szakaszon, ezért november 4-én és 9-én a Pityer utca egy-egy irányból zsákutcaként fog működni. A 16-os és a 37-es autóbuszjáratok terelőútvonalon közlekednek majd.

    2026.11.02.