-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kismesterek a Rác utcában - elkezdődtek a Fehérvári Kézművesek Egyesületének alkotótáborai
Jövő héttől felnőtt táborok lesznek, majd a szezont augusztus végén ismét Gyermekműhellyel zárják, melyre még lehet jelentkezni.
A koronavírus-járvány után először nyílt lehetőség arra, hogy nyilvános programokat szervezzek a fehérvári kézműves mesterek a Rác utcai bázisukon. A több mint két évtizede a városban és a városért tevékenykedő egyesület számára ettől a héttől elkezdődött és egészen augusztus 28-ig tart a táboros nagyüzem.
A hétfői nyitónapot, illően, bemutatkozással és az egészségügyi előírások megismerésével kezdték a gyerekek, majd beindult a „bütykölde”, amely péntekig minden nap reggel 8 órakor kezdődik és kisebb szünetekkel délután 4-ig tart. Az első napon csak a szövéssel ismerkedtek a gyerekek többféle eszköz használatával, ezt a munkát a tábor végéig folytathatják a saját munkadarabjaikon. Fontos, hogy péntekre befejezzék az alkotásukat, azonban van olyan különösen ügyes és lelkes gyermek, aki már három darabbal is végzett.
A türelmet, kitartást igénylő, aprólékos szövésen kívül minden nap további 2-2 kézműves foglalkozás van, amibe tetszés szerint lehet bekapcsolódni az egyesület mestereinek a vezetésével. Varrtak például macit és levendulás illatzsákot, készítettek ajtódíszt és apró figurákat gyékényből, de volt agyagozás, nemezelés és gyöngyözés is. A kreatív, elmélyült alkotómunka és barátságos hangulat „kikapcsolja” a napjainkban megszokott kommunikációs csatornákat, a telefonok napközben szinte soha nem kerülnek elő – mesélte a táborvezető.
A Fehérvári Kézművesek Egyesületének táborai folytatódnak a jövő héttől. Július 27-31-e között szövő – fonó – nemezelő és fafaragó alkotóhetek lesznek, melyeket augusztus 3-7-e között foltvarró Asszonyműhely tábor és gyöngyfűző tábor követ, a felnőtt sorozatot az üvegkészítő tábor zárja augusztus 10-14-e között. Tekintettel a nyári szabadságolások átalakulására, ezúttal napi jeggyel is részt lehet venni a táborokon. A nyár végén, augusztus 24-28-a között lesz még egy Gyermekműhely tábor, melyre vannak még szabad férőhelyek.