-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kis Könyves Éj Rutkai Borival a fehérvári Pagonyban
Rutkai Bori koncert, utazó planetárium, kreatív foglalkozások és csillágnyomozás várja a gyerekeket április 21-én pénteken 16 órától a fehérvári Pagonyban. A független könyvesboltok éjszakája alkalmából szervezett program ingyenes, szeretettel várnak minden kicsit és nagyot.
2017.04.20. 07:20 |
A Kis Könyves Éj Fehérváron 16:30-tól Rutkai Bori Banda koncerttel kezdődik, a táncos dalok egyik játékból a másikba repítenek, a dalszövegek humortól, nyelvi leleményességtől szikráznak, A gyerekek zenei idegenvezetőikkel kalandról kalandra vándorolnak és közben nemcsak ők, de a szülők is szórakozhatnak. A fél hattól kezdődő Utazó Planetáriumban bepillantást nyerhetnek a csillagképek világába, azok mitológiai történetébe és megismerkedhetnek az állatövi jegyekkel.
A résztvevő könyvesboltok és kulturális intézetek listája, valamint a részletes program a kiskonyves.blog.hu és a facebook.com/kiskonyvesej oldalon érhető el .