-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
„Kis karacini csoda" - a Szabad Színház online bábműsora vasárnap
Az ódon Cin-cin Kastélyban nincsenek szürke hétköznapok. Ugyanis Lord Cincin, minden egerek legfeledékenyebbike mindig mindent elveszít....így aztán mindenki azt keresi...
A múlt hónapban két szemüveget, egy zsebórát veszített el, ráadásul a második legjobb nadrágját. Senki sem érti, hogyan képes elhagyni ennyi holmit. (főleg nadrágot, amit viselt).
Lady Brie, a felesége például egy naptárat ajándékozott a születésnapjára, hogy följegyezhesse a fontosabb dátumokat. De azt is elvesztette.
Így fordulhatott elő, hogy az egerek életében legfontosabb ünnepet, a Karácin napját is elfelejtette... kapkodnia kell tehát, hogy mire a távolabbi rokonok is hazaérnek, minden készen álljon. Ám a lord feledékenysége veszélybe sodorja a boldog estét...
További online programok a karácsonyi készülődés jegyében:
10:40-11:40 Mézeskalács sütés, díszítés, fenyőfa nemezeléssel, betlehem készítése fából - kézműves foglalkozások
11:40-12:00 Mesemondás a karácsonyi kuckóban
13:00-13:30 Mesemondás a karácsonyi kuckóban
13:30-14:00 Luca napi népszokások - előadás Váczi Márk etnográfussal
14:00-15:00 "Karácsonyi énekszó" - Berki Lilla népdalénekessel és Varró János népzenésszel
15:00-16:30 Karácsonyfadíszek készítése csuhéból, gyékényből, faragva-festve fából, varrva textilből - kézműves foglalkozások
16:30-17:00 Mesemondás a karácsonyi kuckóban