-
Bemutató a színházban
Horváth Csaba rendezésében szombaton este mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját Vörösmarty Színház. A bemutató után az idei évadban még tizenötször láthatja a darabot a közönség a nagyszínpadon.
2026.02.07. -
Jelentős kezdvezméyn a musicalre
Ma és szombaton jelentős, 30 százalékos kedvezménnyel lehet belépőt váltani a Menopauza című, nagysikerű musical-vígjátékra. A tabukat döntögető, szédületes humorú előadást február 7-én, szombaton 19.30 órai kezdettel mutatják be a MET Arénában olyan dívák szereplésével, mint Hernádi Judit, Tóth Enikő, Náray Erika és Szőlőskei Tímea.
2026.02.06. -
Örkény István: Tóték
A Vörösmarty Színház Horváth Csaba rendezésében mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját a kiszolgáltatottság, a zsarnokság és az emberi tűrőképesség abszurd történetét.
2026.02.06. -
Mesterek és tanítványok
Kivételes népművészeti tárlat nyílt meg a Szent István Művelődési Házban. A Fehérvári kézművesek kiállításán minden szakág alkotói bemutatkozhattak.
2026.02.06.
"Királyi” darabok Zágrábból és Temesvárról Székesfehérváron
58 ország, 400 társulatának 750 produkciója szerepel a 10. Színházi Olimpián, amelyen a világ színházi életét meghatározó alkotók előadásai láthatók.
A program keretében, júniusban két nemzetközi társulatot lát vendégül Székesfehérvár – jelentette be hétfőn a Vörösmarty Színházban tartott sajtótájékoztatón dr. Szikora János. A teátrum igazgatója kiemelte, ez egy páratlan lehetőség a vendéglátó színháznak, hogy kitekintve a mindennapokból, közvetlenül megtapasztaljuk, hogyan gondolkodnak mások a világ gondjairól, problémáiról, és azt hogyan fejezik ki. Színházlátogatóként pedig azért páratlan élmény, mert ritka az az alkalom, hogy valakinek „házhoz jöjjön” a világ színházi kínálatának színe-java. A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a zágrábi Gavella Színház hazánk két szomszédos országának legkiválóbb színházi minőségét képviselik, tette hozzá.
Egy minifesztivállal bővül Székesfehérvár gazdag kulturális élete a 10. Színházi Olimpiának köszönhetően június elején – hangsúlyozta Lehrner Zsolt. A III. Richárd és a IV. Henrik előadások nemzetközi kitekintést is adnak, hiszen mindkét társulat hozza a dél-európai, nyitott és expresszív előadásmódot. Felejthetetlen színházi élményben lesz része azoknak a fehérváriaknak, akik jegyet váltanak az előadásokra, invitálta a közönséget a város alpolgármestere.
A Vörösmarty Színház június 8-án a Gavella Színház III. Richárd című előadását fogadja. A zágrábi társulat szerencsésen egyesíti magában a kortárs törekvést, a klasszikus hagyományokat és a legprogresszívebb színházi törekvéseket. William Shakespeare III. Richárdja egy kőkemény politikai dráma, középpontjában a becsvágy, a hatalomvágy és a trónbitorlás állnak, amelyet most Andy Jelčić új fordításában mutatnak be, és amelyet Aleksandar Popovski állított színpadra, akinek a nevéhez fűződik a Gavella Színház egyik legsikeresebb előadása: a Szentivánéji álom.
A temesvári színház multikulturális intézmény, amelynek legfontosabb projektje 2008 óta a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – mondta Lőrincz Zsuzsa, a Vörösmarty Színház ügyvezetője.
A találkozó idei hívószava a fluiditás volt, ami egyszerre jelzi a színházi szakma változékonyságát és állandóságát, erejét.
Június 9-én a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház IV. Henrik című előadása vendégszerepel Székesfehérváron. Luigi Pirandello művét Victor Ioan Frunza rendezésében láthatja a közönség. Pirandello 1921-ben született művében a színjáték, a szerepjátszás és az önmagunkkal való szembenézés kerül górcső alá egy őrült szemén keresztül, aki talán nem is őrült meg teljesen. A címszerepben Balázs Attila, a társulat igazgatója látható, és azt a vékony, törékeny határmezsgyét vizsgálja, amely elválasztja egymástól a fikciót és a valóságot. Az előadás egyediségét emeli az Adriana Grand díszlet- és jelmeztervező által megálmodott látványvilág, valamint a Cári Tibor vezénylése alatt megszólaló 15 tagú zenekar zenéje.
A két vendégelőadásra jegyek online és személyesen, a Vörösmarty Színház Jegyirodájában válthatók.