-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Kiemelkedően sokat költ kultúrára ebben az esztendőben Székesfehérvár
A város kulturális rendezvényeiről és a kultúrára fordítandó költségvetésben szereplő pénzről tartott szerdán sajtótájékoztatót Boldizs Kálmánné alpolgármester és Kovács Péter Barnabás a Kulturális Bizottság elnöke.
A 2006-os költségvetés kulturális kiadásaival kapcsolatban a város alpolgármestere hangsúlyozta, hogy ebben az évben kiemelkedően sokat fordít Székesfehérvár kultúrára. Hangsúlyozta a Vörösmarty Színház felújítását, amire az állami 3.2 milliárd mellett a város 1.5 milliárd forintot fordít -ezt az idei költségvetés biztosítja. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház tetejének felújítása is elkészül az idén, de kiemelte a Hiemer ház felújítását és a Kisfaludi ház befejezését is.
A város kultúrális intézményeinek működésére több mint egymilliárd forint szerepel a költségvetésben, azonban a fejlesztésekkel együtt mintegy 3 milliárd forintot költ Székesfehérvár az idén kultúrára.
A város 2006-os kulturális programjait gyűjtő füzet a napokban készült el és hamarosan a honlapon is elérhető lesz majd. A hagyományos rendezvények, így a Kortárs Művészeti Fesztivál, a Nyári Színház, a Harmonia Albensis, a Musica Regia, a Királyi Esküvő és a Királyi napok mind megrendezésre kerülnek az idén is- hangsúlyozták a sajtótájékoztatón. Elhangzott az is, hogy 10 milliós városi támogatással az idén is megrendezik az Alba Regia Filmfesztivált és ebben az évben a zeneiskola növendékei is rendszeresen zenélnek majd a nyár folyamán a Belvárosban.