-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kiállítással tisztelegtek Hada Tibor munkássága előtt a fehérvári bélyeggyűjtők
A Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos, éves kiállítása idén Hada Tibor több évtizedes életműve, gyűjtőmunkája előtt tiszteleg.
„Amikor városépítésről, városfejlesztésről beszélünk utak, épületek, intézmények jutnak eszünkbe, pedig ez elsősorban közösségeket jelent.
Egy nagy városi közösséget és abban sok-sok kisebb közösséget.
Ahogyan a fehérvári bélyeggyűjtők is már nagyon régóta építik kis közösségüket, rendszeresen találkoznak, beszélgetnek, rendezvényeik vannak, összetartanak.” - emelte ki a tárlatot megnyitó köszöntőjében Molnár Tamás, civil tanácsnok.
Az eseményen Laczi Zoltán, a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör elnöke a 2019-es városi tárlat alkalmából emléklapot adományozott Hada Tibornak.
Az eseményen részt vett Horváth Miklós Csaba, önkormányzati képviselő is, aki elmesélte, hogy édesapjától a háború előttről származó bélyeggyűjteményt örökölt, melyet a mai napig őriz. „2008-ben, - amikor az első unokám megszületett - beléptem a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Körbe és azóta újra atív gyűjtő vagyok. A kisközösségek - legyenek akár filatelisták vagy mások - a város életében nagyon fontos szerepet töltenek be.” - tette hozzá Horváth Miklós Csaba.
A kiállítás megnyitóján műsort adtak a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai.