-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Kiállítások, koncertek júniusban a Szent István Művelődési Házban
Több színes kultúrális program lesz júniusban is a Szent István Művelődési Házban. Czirok Ferenc kiállítását M. Tóth István nyitja meg pénteken, június 26-án a "Horvát Nap" alkalmából fellép a Vujicsics együttes, a hónap végén pedig Bach, Schubert, Brahms és Rossini művek csendülnek fel a díszudvaron a Gitarissima Quintett előadásában.
Több színes kultúrális program lesz júniusban is a Szent István Művelődési Házban. Czirok Ferenc kiállítását M. Tóth István nyitja meg pénteken, június 26-án a "Horvát Nap" alkalmából fellép a Vujicsics együttes, a hónap végén pedig Bach, Schubert, Brahms és Rossini művek csendülnek fel a díszudvaron a Gitarissima Quintett előadásában.
Június 11. 17óra, Szent Korona Galéria: Czirok Ferenc kiállítását meg-
nyitja M.Tóth István, Székely Bertalan-díjas festőművész
Június 24. 19óra, emlékezés Gyóni Géza katonaköltőre, szobránál, a
Szent István Műv. Ház Díszudvarán
Június 26. 17óra Vujicsics együttes fellépése a "Horvát Nap" alkalmából
Június 28. 19óra, GITARRISSIMA QUINTETT koncertje a SZIMH Dísz-
udvarán, műsoron Bach, Schubert, Brahms, Rossini művek
belépődíj felnőtteknek 1000Ft, diák, nyugdíjas: 700Ft