-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Kiállítás Szent István korabeli viseletekből
István király ruhatára címmel kiállítás nyílt a Hiemer-ház lovagtermében. A tárlaton a Fejér Megyei Művelődési Központ Barokk vizuális képzőművészeti szakköre különféle technikák segítségével mutatja be a XI. századi divatot. A Nemes Nagy Ágnes Kollégium diáklányainak tárlatán láthatunk kézzel varrt tarsolyt és díszes fémlemezeket is. A kiállítás szeptember 29-ig tekinthető meg.
2013.09.17. 06:25 |
Tarsolyok, övpántok, ékszerek és kis fogasra felakasztott ruhainstallációk – István király ruhatára címmel kiállítás nyílt a Hiemer-ház lovagtermében. A tárlaton a Fejér Megyei Művelődési Központ Barokk vizuális képzőművészeti szakköre különféle technikák segítségével mutatja be a XI. századi divatot.
KÉPGALÉRIA a kiállításmegnyitóról
KÉPGALÉRIA a kiállításmegnyitóról
A műhely eredetileg a barokkal foglalkozik, de az emlékév keretében visszatekintettek egy kicsit Szent István korára. A diákokkal részletesen tanulmányozták az akkori viseletet, amely a barokkhoz képest jóval egyszerűbb, viszont a kiegészítők gazdagon díszítettek - mondta Sevella Zsuzsanna, a szakkör vezetője.

A kiállítás megnyitóján ott volt Róth Péter alpolgármester is, aki arról beszélt, hogy az Emlékév célja minden közösséget és korosztályt megszólítani és mindenki a maga eszközeivel, módján hozzá tudjon tenni a város közös értékeihez. "A mostani kiállítás technikai kivitelezésére és különleges képi látásmódjára, úgy gondolom, minden fehérvári büszke lehet.”- jegyezte meg az alpolgármester.
A Nemes Nagy Ágnes Kollégium diáklányai a szakkör keretében a kora középkori magyar divatot különféle rajz-és montázstechnika segítségével ábrázolták, de a vitrinekben láthatunk kézzel varrt tarsolyt, díszes fémlemezeket, kis kereszteket is. A kiállítás szeptember 29-ig tekinthető meg.
