-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kiállítás nyílik pénteken Horváth Hella festményeiből - Választási értékelő előadás is lesz az Európa Klubban
Április 29-én, pénteken 17.00 órakor Nézd másként a világot címmel nyílik meg Horváth Hella festménykiállítása
Az alkotó egy igen ritka betegség, a Guillain-Barre-szindróma következtében néhány éve szinte teljesen lebénult, a mindennapokban óriási akaraterővel és optimizmussal küzd a gyógyulásért, az önállóságért. A korábban könyvtárosként dolgozó és origamiművészettel is foglalkozó Horváth Hella egyik legkedvesebb tevékenysége a festészet, több kiállítása is volt már Székesfehérváron. Legújabb tárlatának megnyitóján közreműködik Dr. Berkényi Tamás, a Székesfehérvár-Sukoró Vadmadárkórház vezetője és Bakay Richard.
„A betegségemet egy lelki utazásként élem meg. Megtanít szemléletet váltani, másként látni a világot, a valóban fontos dolgokra figyelni. Megtanít elengedni, elfogadni, megtanít a jelenre fókuszálni. (…) Ez a kiállítás egy mérföldkő lesz az életemben, szeretettel várlak!” – írja közösségi oldalán Horváth Hella. A tárlat hétfő kivételével a hét minden napján 13.00 és 17.00 óra között látogatható a Fő utca 3. szám alatt.
A kiállítás megelőzően, szintén ezen a héten, április 26-án, kedden 16 órakor kezdődik a Választás után… című program, melyen Tóth Zoltán választási szakértő működik közre.