-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kiállítás a Nagy Háború hadifoglyainak emlékére a KEMPP-ben
A kiállítás megtekinthető a Pákozdi Katonai Emlékpark nyitvatartási idejében 10-18 óráig, az Emlékpark kiállításaira váltott belépőjegy megváltásával.
Budapesti Történeti Múzeum és a hódmezővásári Emlékpont után a Pákozdi Katonai Emlékparkba érkezik Margittai Gábor és Major Anita Emberi sorsok Szibériától Szardíniáig – Hadifogoly Magyarok a Nagy Háborúban című multimédiás vándorkiállítása, melynek fővédnöke dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
Kevés olyan Kárpát-medencei család van, akiket ne sújtott volna az első világháború legdrámaibb és legtöbbeket érintő fejezete: a hadifogság. Apák, fiúk és testvérek százezrei tűntek el a lágerek bugyraiban, amely alapjaiban rajzolta át Magyarország demográfiáját. Az elkészült ember- és sorsközpontú kiállítás 18 fogoly történetén keresztül kívánja bemutatni, mit jelentett lágerlakónak lenni, táborokban élni és meghalni: az idén 100 éve odaveszett háborús költőtől egészen az egyszerű közlegényig, a festőművészektől az 1956-os forradalom miniszterelnökéig.
Az október 8-án, hétfőn 15.00 órai pákozdi ünnepélyes megnyitón a Nagy Háború hős halottai emlékére Dr. Murinkó Attila ezredes mond beszédet.