-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Kezdetét vette a Kodolányis Napok - ma este Jamie Winchester koncert
Fáklyás felvonulással vette kezdetét a Kodolányis Napok. A városház téri megnyitón Boldizs Kálmánné alpolgármester asszony és Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér tudományos főigazgató helyettes köszöntötte a diákokat, majd a HÖK elnök meggyujtotta az első fáklyát. A menet kongaszóval vonult hosszú kerülővel egészen a táncházig, ahol a Paradicsom együttes várta őket egy fergeteges sláger bulira. (képgaléria a megnyitóról...)
Boldizs Kálmánné Székesfehérvár Megyei Jogú Városának alpolgármester-asszonya, beszédében köszöntette, a diákokat és kiemelte, hogy városunk életében, milyen fontos szerepet játszik a főiskola. Majd jó szórakozást kívánt a hallgatóknak erre a két napra. Megemlítette, hogy igazi diákhét van, hiszen kedden a Kodolányis Napok megnyitója, csütörtökön szerenád, pénteken bolondballagás, szombaton ballagás és a valéták érkezése a Városház térre színesíti a város életét.
Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér, tudományos főigazgató helyettes kiemelte, hogy ez a két nap az utolsó alkalom a vizsgaidőszak előtti kikapcsolódásra. Beszéde végén sok sikert kívánt minden hallgatónak a vizsgákra való felkészülésre.
A mai programok:
Főépület nagyelőadó:
-13-14.30: Önismeret és párválasztás: Dr. Bordás Sándor előadása
-17.00: A főiskolai film –és videóverseny pályázatainak vetítése
Kisszínpad a Főépület előtti területen:
-a színpadon, zenés, táncos bemutatók folyamatosan
(görög folklór, hastánc, hip-hop, rap, konga show, stb)
-plage a tóparton
-kézműves bemutatók a Főépület környékén
Napközben:
C épület udvara, Francia tanszék 15.00:
-almatorta sütő verseny a Francia tanszéken
-petanque-bajnokság
Sportesemények számos sportágban több helyszínen:
-vizifoci: Főépület udvara, kispályás foci Ybl épület sportpálya
Főzőverseny: bográcsgulyás Főépület udvara
Borbarát klub, sakk, foci/vizifoci, streetball
Főépület aula:
-képzőművészeti kiállítás a főiskolai hallgatók alkotásaiból: grafika, fotó
-életmódnap a Diáktanácsadó Szolgálat szervezésében
-vetélkedő hallgatói csoportok között a női-férfi esélyegyenlőség jegyében /Murányi Mariann/
-21.00-23.00: Jamie Winchester és Hrutka Robi koncert