-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kezdetét vette a két hónapos hétvégi koncertsorozat a Zichy-ligetben
Hétvégén két népzenei együttes mutatkozott be a Zenés Estek a Zichy-ligetben programsorozat keretein belül. A zenepavilonban szombaton a Pyrgos együttes játszott görög népzenét, míg vasárnap kora este a Kákics együttes mutatkozott be. A vadvirágról elnevezett társulat magyar paraszti zenét játszott a közönségnek. Az együttes a jól ismert dalok mellett eljátszott néhány fejér megyei népdalt is, amiket gyakran együtt énekeltek a közel 100 fős közönséggel. A jövő hétvégén a ligetben a Kimlei harmonikások és a Corpusz rézfúvós kvartett várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap.
2007.07.16. 16:06 |
A hétvégén két népzenei együttes mutatkozott be a Zenés Estek a Zichy-ligetben programsorozat keretein belül. A zenepavilonban szombaton a Pyrgos együttes játszott görög népzenét, míg vasárnap kora este a Kákics együttes mutatkozott be. A vadvirágról elnevezett társulat magyar paraszti zenét játszott a közönségnek. Az együttes a jól ismert dalok mellett eljátszott néhány fejér megyei népdalt is, amiket gyakran együtt énekeltek a közel 100 fős közönséggel. A jövő hétvégén a ligetben a Kimlei harmonikások és a Corpusz rézfúvós kvartett várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap.

