-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Kettős ünnepet ültek a babák rajongói
Kettős évfordulót ünnepeltek a babák rajongói. A Babaház immár hét éve működik városunkban míg alapítója Dr. Moskovszky Éva belépett a nyolcvanadik életévébe. A művészettörténész, babaszakértőt munkatársai, tanítványai barátai és a város vezetése köszöntette születésnapján. Éva néni a köszöntőre magával hozta kedvenc babáját Ivánt is, aki családtagnak számít a Moskovszky családban és mindenki Éva nénije a gyermekeként kezeli a babát. (Tekintse meg képgalériánkat!)
Az ünnepi konferencián munkatársak és kortársak köszöntötték Moskovszky Évát. A köszöntök sorát Fülöp Gyula a Szent István Király Múzeum igazgatója kezdte el, aki mint elmondta sokat szoktak vitázni Éva nénivel, de ezen a napon csak a tisztelet és a szeretet jut az ünnepeltnek. Az igazgató egy csokorral lepte meg a Babaház annyát, viszont ajándékként pedig egy dedikált történeti könyvet kapott a babamúzeumról.
A folytatásban Elek Erika olvasta fel Dr. Vígh Annamária a Kulturális Minisztérium főosztályvezetőjének levelét. A levélben támogatásáról biztosította a Babaház alapítóját és egyben meg köszönte eddigi munkáját, amivel országos hírnevet szerzett a múzeumnak.
A város részéről Warvasovszky Tihamér üdvözölte Éva nénit. A polgármester a köszöntő mellett méltatta a babákat, elmondta, hogy a mai modern korban szép dolog az Internet és a modern széria játékok, de ezeken nem tükröződik a készítők lelke, szemben a múzeum játékaival. A polgármester kijelentette az ünnepeltnek, hogy a babaház a jövőben is a város egyik ékköve lesz...
A folytatásban egy konferencia kerekedett ki, melynek keretein belül megbeszélték a babák és a múzeum múltját és jövőjét.