Kettős könyvbemutató - hercegek és szerzetesek a középkori Magyarországon

"A Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon című tanulmánykötet a 2014. szeptember 20-án, Székesfehérváron megrendezett konferencia előadásainak szerkesztett változata, hat tanulmányt és egy oklevéltárat tartalmaz." – kezdte a könyv részletes bemutatását Kertész Balázs, a Városi Levéltár és Kutatóintézet tudományos munkatársa, aki ezt követően részletesen, tanulmányonként elemezte a kötetet.

Az első, „Hercegek és hercegnők az Árpád-kori Magyarországon” címet viselő tanulmány szerzője (egyben a kötet szerkesztője) Zsoldos Attila, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóintézet munkatársa. „A tanulmány például olyan kérdésekre keresi a választ, hogy milyen módon jelent meg a nagypolitika a hercegségek és a hercegek életében?” – fogalmazott Kertész Balázs. Annyi bizonyos, hogy a herceget - akár az uralkodó fia, akár testvére vagy unokatestvére volt - birtokok illették meg, személyük köré pedig udvartartás szerveződött. A történetírás 42 Árpád-házi hercegnőről tud. Az Árpádok leányai sajátos helyzetben voltak a dinasztián belül. Sorsuk általános jellemzője ugyanis, hogy hamar elkerültek szülőhazájukból, mivel férjhez adták őket valamely idegen fejedelemhez.

A sorrendben második, Bagi Dániel által jegyzett tanulmány „Az Árpád-kori hercegség” címet viseli és a dukátus (hercegség) eredet-elméleteinek teljes igényű – még ha nem is azonos terjedelmű – bemutatása, amely minden részkérdés tárgyalásához európai példákat hoz. „Egyes kutatók Szent István, mások szerint I. András korára tehető a dukátus létrejötte” – fogalmazott Kertész Balázs, tudományos munkatárs. A harmadik tanulmányt Font Márta szerezte, címe „Rasztiszlav herceg IV. Béla király udvarában.” A halicsi herceg hazájának 1237-es tatár lerohanása után életének második felét Magyarországon élte le, a királyi család tagjaként. A negyedik tanulmány T. Halász Éva munkája és „Anjou István herceg”, Károly Róbert fiának és I. (Nagy) Lajos király testvérének történetét dolgozza fel.

Az ötödik tanulmányban Neumann Tibor a „Hercegek a középkor végi Magyarországon” történetét írta meg, míg a záró tanulmányban Pálosfalvi Tamás, „A szentszávai hercegek Magyarországon” címmel. A történet gyökerei a középkorban Humnak, magyarul Halomföldének nevezett, később Bosznia egyik vajdaságaként ismertté vált területre vezetnek. Vukcsics István 1448 körül felvette a „Szentszáva hercege” címet. Innen ered a „Hercegovina” kifejezés.

A kötetet záró „Oklevéltár” 88 dokumentumot tartalmaz, amelyeket „Magyarországi hercegek és hercegnők oklevelei" címmel T. Halász Éva közölt.

Molnár Antal, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, „Az első 300 év Magyarországon és Európában – a domonkos rend a középkorban” című kötetről - amelyet Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója szerkesztett – elmondta, hogy a középkorban az egyik legjelentősebb szerzetesrend a domonkosok voltak, de 1580-ra, a török hódítás és a reformáció következtében Magyarországon már egyetlen kolostoruk sem maradt.

A kötet 16 tanulmányt tartalmaz, amelyek három csoportra oszthatók: az elsőbe tartoznak az általános rendi történetet feldolgozó munkák, a másodikban nyelvtörténeti, míg a harmadikban irodalomtörténeti tanulmányokat találunk.

Az általános rendtörténeti munkák közt található Kertész Balázsnak, a Városi Levéltár és Kutatóintézet tudományos munkatársának „Koldulórendek megtelepedése Magyarországon” címet viselő tanulmánya, míg Romhányi Beatrix „a Domonkos rend a középkori Magyarországon” címmel összefoglaló tanulmányt írt. „A koldulórendek kolduló körútjaikon olykor 200 kilométer átmérőjű területet is bejártak; tevékenységüket lelkipásztorkodással, prédikációval egészítették ki.” – tette hozzá Molnár Antal.