-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Kések, fegyverek, kovácsok, kézművesek a Zichy-ligetben
Késesek Kovácsok és Fegyverművesek Országos Talkálkozóját idén már második alkalommal rendezte meg a Fehérvári Kézművesek Társasága és a Fejér Megyei Művelődési Központ szombaton Székesfehérváron a Zichy Ligetben. Érdemes volt elmenni a Zichy-ligetbe a hétvégén, hiszen a késeken, fegyvereken kívül papírsárkány készítés, ólomkatona öntés, agyagozés és rengeteg színes program várta a fehérváriakat. A képek önmagukért beszélnek - kések, fegyverek és kovácsok a galériában...
2005.06.19. 15:16 |
Késesek Kovácsok és Fegyverművesek Országos Talkálkozóját idén már második alkalommal rendezte meg a Fehérvári Kézművesek Társasága és a Fejér Megyei Művelődési Központ szombaton Székesfehérváron a Zichy Ligetben. Érdemes volt elmenni a Zichy-ligetbe a hétvégén, hiszen a késeken, fegyvereken kívül papírsárkány készítés, ólomkatona öntés, agyagozés és rengeteg színes program várta a fehérváriakat.
A képek önmagukért beszélnek - kések, fegyverek és kovácsok a galériában...
