-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Képeslapok Afganisztánból - szabadtéri kiállítás nyílt az Alba Pláza előtt
Ünnepélyes keretek között nyitották meg pénteken délután a „Képeslapok Afganisztánból” című egyedülálló vándorkiállítást az Alba Plaza előtti téren. A tablókon látható fotókat a Magyar Honvédség afganisztáni missziójában részt vett katonák, illetve a sajtó munkatársai készítették. Az egyedülálló kiállítást egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők.
2013.06.21. 15:50 |
Ünnepélyes keretek között nyitották meg pénteken délután a „Képeslapok Afganisztánból” című egyedülálló vándorkiállítást az Alba Plaza előtti téren. A tablókon látható fotókat a Magyar Honvédség afganisztáni missziójában részt vett katonák, illetve a sajtó munkatársai készítették. Az egyedülálló kiállítást egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők.
KÉPGALÉRIA a kiállítás megnyitójáról
KÉPGALÉRIA a kiállítás megnyitójáról

Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere és Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka nyitották meg a különleges vándorkiállítást, amely egy hétig tekinthető meg Székesfehérváron.
2006 októbere és 2013 márciusa között 13 váltásban összesen több mint 2500 magyar katona teljesített szolgálatot az Afganisztán északi részén fekvő Baglan tartományban. A magyar PRT-csoport (Tartományi Újjáépítési Csoport) katonái összesen mintegy 2 milliárd forint értékű civil fejlesztést hajtottak végre. Az oktatási infrastruktúra feltételeinek javítása Baglan tartomány tanköteles korú gyermekeinek 15 százalékát érintette, az egészségügyi projektek által több mint 5 ezer család - az érintett járásokban élő lakosság mintegy 35-40 százaléka - számára vált elérhetővé magasabb színvonalú egészségügyi ellátást. Mindezeken felül az úthálózat, az ivóvízellátás, az árvízvédelem, az energiaszektor és a mezőgazdaság fejlesztéséhez is nagyban hozzájárultak a PRT katonái. A magyar katonák bebizonyították, hogy a speciális harcászati feladatok mellett nemcsak egy katasztrófa kezelésében és humanitárius segítségnyújtásban tudnak a lakosság szolgálatában állni, hanem az oktatás, a képzés, az egészségügyi ellátás területén, különböző beruházásokban, valamint közigazgatási feladatok megszervezésében is segítenek. A magyar katonák teljesítették küldetésüket, s mindeközben Magyarország és a Magyar Honvédség szövetségeseinek elismerését kivívták.
A „Képeslapok Afganisztánból” című egyedülálló szabadtéri fotókiállítás a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalást mutatja be. A 40 nagyméretű tablón látható képeket a katonák, illetve a katonai sajtó munkatársai készítették az elmúlt években. A Budapesten, Debrecenben és Szolnokon már bemutatott kiállításban a Tartományi Újjáépítési Csoporton kívül helyet kapott a Magyar Honvédség többi missziója is, így a nézők bepillantást nyerhetnek a Katonai Tanácsadó Csoport, a Kabul Nemzetközi Repülőtér Õr- és Biztosító Kontingens, illetve a Különleges Műveleti Kontingens tevékenységébe.
