-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Képeslapok Afganisztánból - egy hétig tekinthető meg a vándorkiállítás a Plaza előtt
A Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalását mutatja be az az egyedülálló fotókiállítást, melyet pénteken délután nyitnak meg az Alba Plaza előtti téren. A szabadtéri vándortárlat egy hétig marad a városban. Összesen 40 nagyméretű tablón mutatják be a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásának történetét és legfőbb eredményeit.
2013.06.19. 08:47 |
A Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalását mutatja be az az egyedülálló fotókiállítást, melyet pénteken délután nyitnak meg az Alba Plaza előtti téren. A szabadtéri vándortárlat egy hétig marad a városban.

Budapest, Szolnok és Debrecen után Székesfehérváron is látható lesz az az egyedi, különleges fotókiállítás, melynek keretében 40 nagyméretű tablón mutatják be a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásának történetét és legfőbb eredményeit. A szabadtéri tárlaton nem csak a Tartományi Újjáépítési Csoport, hanem a Magyar Honvédség többi missziója is helyet kapott, így az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a Katonai Tanácsadó Csoport, a Kabul Nemzetközi Repülőtér Õr- és Biztosító Kontingens, illetve a Különleges Műveleti Kontingens tevékenységébe is.
A kiállítás megnyitója 2013. június 21-én, pénteken lesz az Alba Plaza előtti téren, a Helyőrségi Zenekar közreműködésével. Délután kettő órakor köszöntőt mond Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, majd Domján László vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka. A különleges tablókat minden városban, így Székesfehérváron is egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők.