-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Keddig lehet jelentkezni az Óperenciás Mesemondó Versenyre
Keddig lehet jelentkezni az Óperenciás Mesemondó Versenyre. A három fordulós vetélkedőn Fejér megyei általános iskolások vehetnek részt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében.
2020.10.30. 10:08 |
A Székesfehérvári NépmesePonton 19. alkalommal rendezik meg a Fejér Megyei Értékké nyilvánított, népszerű versenyt, melynek válogatója november 11-én, középdöntője 12-én, döntője pedig 13-án lesz.
A Fejér megyében élő általános iskolások egy szabadon választott magyar népmesét mondhatnak el legfeljebb öt percben. A résztvevőket három korcsoportban 1–2., 3–4. és 5–8. osztályos bontásban értékeli a zsűri. A legjobban szereplő tanulókat könyv- és tárgyjutalomban részesítik, illetve városi közönség előtt alkalmi fellépést biztosítanak számukra.
Jelentkezni 2020. november 3-ig az iskolákban, vagy közvetlenül a művelődési házban, az info@ggmuvhaz.hu e-mail címen lehet. További részletek az intézmény honlapján és Facebook-oldalán olvashatóak.