-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Kávéházi hangulatban - novemberi jazz programok a Café Premierben
A jazz-jegyében zajlik a november a Vörösmarty színház kávézójában. November 15-én -szerdán- 20 órától a Café Premierben lép fel a Gáspár Szilvi Jazz Band, "Jazz standardek kávéházi hangulatban" címmel. Az együttes tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatói, akik jazz standardeket játszanak igényes módon. November 23-án újabb jazz-est következik: a fehérvári Lauschmann Gyula Zeneiskola növendékei mutatják be tudásukat a közönségnek.
2006.11.13. 11:45 |
A jazz-jegyében zajlik a november a Vörösmarty színház kávézójában. November 15-én - szerdán- 20 órától a Café Premierben lép fel a Gáspár Szilvi Jazz Band, "Jazz standardek kávéházi hangulatban" címmel. Az együttes tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatói, akik jazz standardeket játszanak igényes módon. November 23-án újabb jazz-est következik: a fehérvári Lauschmann Gyula Zeneiskola növendékei mutatják be tudásukat a közönségnek.
November 15., 20:00 - GÁSPÁR SZILVI JAZZ BAND
Gáspár Szilvi - ének
Horváth Bence - zongora
Miklós Milán - basszusgitár
Földesi Ádám - dob
November 23., 19:00 óra - JAZZEST
A Lauschmann Gyula Zeneiskola növendékeivel és barátaival