-
Üzenet a jövőnek
Június 10-én, szerdán 15 órakor a Székesfehérvár és vonzáskörzete épített történeti, valamint régészeti emlékeinek képi feldolgozására hirdetett pályázat legjobb alkotásaiból nyílik kiállítás a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
2026.06.09. -
Jézus Szíve Templombúcsú
Június 12-én pénteken 24 órás szentségimádással kezdődik az ünnep, majd szombaton, templombúcsúi szentmisét mutat be Spányi Antal megyés püspök a Vízivárosi Jézus Szíve templomban, mely után körmenet lesz a templomkertben.
2026.06.09. -
Jótékonysági orgonakoncert
Jótékonysági orgonakoncertet adott Mórocz Tamás plébános a Szent Imre-templomban. Az adományokat a Lepramisszió Magyarország 300 a hátrányos helyzetű bangladesi gyerekek oktatására fordítja.
2026.06.09. -
Fehérvári diákok alkotásait díjazták
Az általános és középiskolás diákcsapatok munkáit díjazták az Alba Innovár PeDig versenysorozatának záróeseményén. A program résztvevői olyan kreatív kisfilmeket láthattak, amelyek a fiatalok szemszögéből mutatták be Székesfehérvár múltját, jelenét és értékeit.
2026.06.09.
Karneváli disco party az Öreghegyi Közösségi Házban
A velencei karnevál hangulatát teremtik meg a szervezők Öreghegyen február 14-én, pénteken este hattól tíz óráig, ahol főszerepet kapnak a jelmezek, álarcok – elegáns, mégis vidám, stílusos karneváli disco partyra számíthatnak a közösségi házba érkezők.
A rendezvényen önfeledten lehet táncolni, de lehetőség lesz megpihenni, enni pár falatot és inni egy kortyot: a party batyus jellegű, de a helyszínen büfé is működik. A zenét a Székesfehérváron közkedvelt lemezlovas, Kátai Jr. szolgáltatja, aki mai és retro slágerekkel is készül, hogy minél tovább és minél többen ropják a táncot.
A programra várják a jelmezbe bújt, gyermeklelkű felnőtteket: a jelmezeknek csak a képzelet és a megvalósítás módja szabhat határt. Érkezhetnek csoportosan, valamilyen film témájához illő maskarában, de korszakot, vagy élő személyt is megidézhetnek az álruhákkal – a lényeg, hogy minél sokoldalúbb és sokszínűbb legyen az öreghegyi télűzés.
Az eseményre 1000 Ft/fő áron váltható belépő a fehervariprogram.hu/jegy oldalon, személyesen pedig a rendezvény előtt lehet jegyet vásárolni, amennyiben elővételben nem kel el minden jegy.