-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Karácsonyi ünnepséget rendeztek a szárazréti idősek otthonában
Karácsonyi ünnepséget rendezetek Feketehegy-Szárazréten, az Egyesített Szociális Intézmény III. számú Idősek Otthonában. Az idősek szavalatokkal, énekkel és rövid színdarabok előadásával idézték fel a Karácsony hangulatát. Az ünnepség résztvevőit dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte, majd átadta a város karácsonyi ajándékcsomagjait az otthon lakóinak és dolgozóinak.
2013.12.23. 10:44 |
Karácsonyi ünnepséget rendezetek Feketehegy-Szárazréten, az Egyesített Szociális Intézmény III. számú Idősek Otthonában. Az idősek szavalatokkal, énekkel és rövid színdarabok előadásával idézték fel a Karácsony hangulatát. Az ünnepség résztvevőit dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte, majd átadta a város karácsonyi ajándékcsomagjait az otthon lakóinak és dolgozóinak.
Hangulatos karácsonyi műsorral kedveskedtek társaiknak és vendégeiknek az Egyesített Szociális Intézmény III. számú Idősek Otthonának lakói, akik többek között egy színdarabot is előadtak. Az előadott színdarab kapcsán Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy annak üzenete hasonló a Koldus és királyfi színműéhez, amelyet tegnap mutatott be a Vörösmarty Színház. Kiemelte, hogy a szeretet és az önfeláldozás, a másik emberre való odafigyelés nem csak a karácsonyi időszakban fontos, hanem a szürke hétköznapokat is széppé varázsolja.
Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a idősek otthonában dolgozó gondozóknak is, akik áldozatos munkájukkal pótolhatatlan feladatot látnak el nap mint nap. A polgármester köszöntője után Szigli István, a körzet önkormányzati képviselője áldott, békés karácsonyt kívánt az otthon lakóinak és beszámolt arról is, hogy jövőre elkészül az a pihenőpark is az intézmény mellett, amely javítja majd az idősek életminőségét.
Az Idősek Otthona több mint nyolcvan ellátottnak ad színvonalas és biztonságos otthont. A lakók a mindennapokban szakszerű, emberséges és szeretetteljes segítséget kapnak, amelybe beletartozik a napi háromszori, szükség esetén többszöri étkezés mellett az orvosi ellátás, a 24 órás nővér szolgálat is. Az intézmény 44 dolgozója gondoskodik a szolgáltatásokat igénybe vevő idősekről.


