-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Karácsonyi koncert hétfőn este a Szent István Bazilikában
December 16-án, hétfőn a Szent István Bazilikában kórusok karácsonyi műveket adnak elő, és felcsendül Arthur Honegger utolsó műve, a Karácsonyi kantáta, amit a svájci származású francia zeneszerző baritonszólóra, gyermekkarra, vegyes karra, zenekarra és orgonára komponált. A mű csúcspontja a terjedelmes zenekari utójáték, a karácsonyi melódiák a gregorián zsoltárdallam egyesülése.
2013.12.16. 10:27 |
December 16-án, hétfőn a Szent István Bazilikában kórusok karácsonyi műveket adnak elő, és felcsendül Arthur Honegger utolsó műve, a Karácsonyi kantáta, amit a svájci származású francia zeneszerző baritonszólóra, gyermekkarra, vegyes karra, zenekarra és orgonára komponált.

A Karácsonyi kantáta három részét a gondolat fűzi közös szálra. Először a Jézus születése előtti világ képét jeleníti meg az Ószövetség sötét és komor prófétai tónusában. A Jézus születését hírül adó baritonszólóval kezdődik el a második részt képező karácsonyi dalok feldolgozása. Végül a kantáta a harmadik részében felcsendül a Laudate Dominum omnes gentes zsoltárszöveg. A mű valódi csúcspontja az ezt követő terjedelmes zenekari utójáték, a karácsonyi melódiák a gregorián zsoltárdallam egyesülése.
A koncerten közreműködik:
Kiss András bariton
Alba Regia Szimfonius Zenekar
Alba Regia Vegyeskar
(karigazgató: Kneifel Imre)
Primavera Vegyeskar
(karigazgató: Horányi Ottilia)
Kodály Zoltán Iskola Gyermekkara
(karigazgató: Kneifel Imre)
Vezényel: Drahos Béla