-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Június végéig tart a Nyári Színház a Pelikán Udvarban
Csütörtökön kezdődött a Pelikán udvarban a hagyományos Nyári Színház: a különleges atmoszféra, a június végi nyári esték felejthetetlen élményt nyújtanak a rendezvényre látogatóknak. Műsoron lesz a Pimpione, az Együtt a banda, a Chicago, az Álom és valóság és június 30-án Operettvarázs lesz a Pelikán Udvarban. Szurdi Miklós színházigazgatót a Nyári Színház új bemutatóiról, Fehérvár fesztiválvárosi ambícióiról kérdeztük. A decemberi színházavatással kapcsolatban az igazgató elmondta, kivételes lehetőség előtt áll Székesfehérvár, hogy országos figyelem középpontjába kerüljön: Ilyen alkalom nem lesz több, hiszen 4-5 évente adnak át színházat Magyarországon, ezért is fontos lenne a méltó ünneplés, főleg amikor a kultúra olyan helyzetben van, mint jelenleg...
Csütörtökön kezdődött a Pelikán udvarban a hagyományos Nyári Színház: a különleges atmoszféra, a június végi nyári esték felejthetetlen élményt nyújtanak a rendezvényre látogatóknak. Műsoron lesz a Pimpione, az Együtt a banda, a Chicago, az Álom és valóság és június 30-án Operettvarázs lesz a Pelikán Udvarban. Szurdi Miklós színházigazgatót a Nyári Színház új bemutatóiról, Fehérvár fesztiválvárosi ambícióiról kérdeztük. A decemberi színházavatással kapcsolatban az igazgató elmondta, kivételes lehetőség előtt áll Székesfehérvár, hogy országos figyelem középpontjába kerüljön: „Ilyen alkalom nem lesz több, hiszen 4-5 évente adnak át színházat Magyarországon, ezért is fontos lenne a méltó ünneplés, főleg amikor a kultúra olyan helyzetben van, mint jelenleg...
A Vörösmarty Színház szervezésében idén is szabadtéri színházi előadások kerülnek megrendezésre a Pelikán Udvarban. A több éves hagyományra visszatekintő rendezvény népszerű a város lakói és az idelátogató turisták körében. A különleges atmoszféra, a június végi nyári esték felejthetetlen élményt nyújtanak a rendezvényre látogatóknak. Műsoron lesz a Pimpione, az Együtt a banda, a Chicago, az Álom és valóság és június 30-án Operettvarázs lesz a Pelikán Udvarban.
Szurdi Miklós színházigazgató elmondta, a Cirkuszhercegnőt most nem láthatja a közönség, mert ugyan Fehérváron jól fogytak a jegyek, de Budapesten kevésbé, így a színházvezetés nem vállalhatta fel a jelenlegi helyzetben egy pénzügyi bukást. Szurdi Miklós elmondta, július 18-tól már a Városház téren próbálnak a színészek a Musica Regia programsorozatra, ezért a Belváros lakóinak türelmét és megértését kérik.
Az augusztus 1-től zajló Musica Regia két új produkciót vonultat fel, az egyik Leonard Bernstein – Csodálatos város című musical-je, amelyet a szerző 4 évvel a West Side Story előtt, 1953-ban írt. Szurdi Miklós igazgató elmondta, a Vörösmarty Színház lesz az első színház Európában, amelyik bemutatja ezt a darabot, a premieren kiváló énekesek szerepelnek majd, de a tánc is lényeges eleme lesz az előadásnak, a koreográfus Bodor Johanna lesz. Szurdi Miklós kiemelte, a darabot az új színházban is folyamatosan játsszák majd. A Musica Regia másik új produkciója a Parasztbecsület lesz, amely az Alba Regia Szinfonikus Zenekar közreműködésével kerül színpadra. A Parasztbecsületet nem oratórikus módon, hanem némileg szcenírozva láthatja majd a közönség. A Bazilikában Mozart és Beethoven zenéjét hallhatja a közönség, de táncest is helyet kap a kínálatban, ír táncegyüttessel.
Fehérvár fesztiválvárosi ambícióira és ennek megvalósulási esélyeire vonatkozó kérdésünkre Szurdi Miklós színházigazgató elmondta, jó kezdeményezésnek tartja az Alba Regia Filmfesztivált és reméli, hogy a jövő évi gála már a színházban kap helyet, amellett, hogy vetítési lehetőséget is biztosítanának a színházban. „Örülnék, ha méltó körülmények között bonyolódna a dolog. Ahhoz, hogy a város elfoglalja azt a helyet, amit a városvezetés megcélzott, sok fesztiválra van szükség. Remélhetőleg színházi fesztivál is lesz, az erre vonatkozó terveket már benyújtottam az önkormányzatnak” – mondja Szurdi Miklós
A decemberi színházavatással kapcsolatban az igazgató elmondta, kivételes lehetőség előtt áll Székesfehérvár, hogy országos figyelem középpontjába kerüljön: „Ilyen alkalom nem lesz több, hiszen 4-5 évente adnak át színházat Magyarországon, ezért is fontos lenne a méltó ünneplés, főleg amikor a kultúra olyan helyzetben van, mint jelenleg…” – mondja Szurdi Miklós.