-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Jubileum időtlen értékekkel - megnyílt a tizedik Őszi tárlatot a Tóparti Gimnáziumban
A hagyományoknak megfelelően az őszi kiállítás témája ezúttal is az intézmény művésztanárainak ötletén, javaslatán alapul.
Az ünnepélyes megnyitón a 2. évfolyamosok zenés, prózai műsora után dr. Vizi László Tamásné igazgató köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, 2011 októberében rendezték meg először az Őszi tárlatot, amely azóta évről évre visszatérő, különleges programjukká vált. A kiállítások minden évben más-más tematika szerint épülnek fel, így igen gazdag keresztmetszetet adnak a kortárs művészet remekeiből, a valamilyen módon Székesfehérvárhoz és a Tóparti Gimnáziumhoz kötődő művésztanárok, művészek, művészpalánták, sőt, a már művészeti karriert építő tanítványok alkotásaiból. Idén a járványvédelem jegyében, különleges útvonal szerint rendezték be a kiállítóteret és helyzeték el a műtárgyakat, így izgalmas terek, kincseket rejtő szigetek alakultak ki.
„Számos dimenzióban nyomon követhető a tárlat címének visszatükröződése. Tapasztalhatóak a mesterek állandó tanulási folyamatainak, kísérletezéseinek az eredményei, szinte tapintható a kibontakozás, a szárnyalás lehetőségeinek a keresése. Érzékelhető, hogy az alkotók igénylik művészetük szabadságának biztosítását, lendületük, kreativitásuk érvényre jutását és a szűnni nem akaró érdeklődésük fenntartását az innovatív megoldások iránt.” – fogalmazott, és köszönetét fejezte ki a tanároknak, a diákoknak.
A tárlatot megnyitó beszédében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetét fejezte ki a Tóparti Gimnáziumnak azért, hogy nem hagyta magát, nem szakította meg a hagyományt, nem azt kereste, hogy mit hogyan nem lehet megtartani, hanem a különleges körülményekhez alkalmazkodva idén is megrendezte az Őszi tárlatot.
A városvezető arról beszélt, hogy az elmúlt hónapoknak voltak pozitív hatásai is, többek között rájöhettünk arra, hogy milyen fontosak az emberi találkozások, a kapcsolatok, illetve felértékelődött a kulturális rendezvények és élmények jelentősége. A tárlattal a Tóparti Gimnázium megmutatja, hogy milyen szakmaiság és minőség jellemzi az intézményt. A polgármester köszönetét fejezte ki azért, hogy az iskola megragadta a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket, amely nem pótolja ugyan a személyes jelenlétet, de óriási lehetőséget nyújt arra, hogy a tárlatba sokan bekapcsolódjanak, akár a világ másik részén élő volt tópartis diákok is. „Azt kívánom, hogy az alkotókedv és a kezdeményezőkészség maradjon meg a Tópartiban!” – zárta szavait a polgármester.