-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Jókai Mór, a tehetetlen porszem – folytatódik a Nyitott könyvek
Folytatódik február 20-án, csütörtökön a Nyitott könyvek című irodalmi, beszélgetős programsorozat. A rendezvény szereplői a 200 éve született Jókai Mór és az író életműve előtt tisztelegnek a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében. A belépés díjtalan.
2025.02.18. 11:53 |
A Nyitott könyvek programsorozat új kezdeményezésként 2023 májusában indult útjára a Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezésében.
A következő beszélgetés 2025. február 20-án, csütörtökön 17.30 órakor kezdődik az intézmény Olvasótermében.
Berka Attila író, szerkesztő és Székelyhidi Zsolt költő, fotográfus, zenész lesznek a főszereplők, akik Jókai, a tehetetlen porszem című performanszával tisztelegnek a 200 éve született írónagyság és az ő életműve előtt. A mintegy félórás előadást követően a művészek saját alkotói életútjukról és Jókairól beszélgetnek a házigazdákkal, Bokros Judittal és Gellén-Miklós Gáborral. A rendezvényre ingyenes a belépés, szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt!