-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
John Mighton-Nagy Judit: Fél élet - a Szabad Színház előadása az Igézőben
Március 23-án, szombaton 19 órai kezdettel John Mighton-Nagy Judit: Fél élet című színdarabját játsszák az Igézőben. (Basa utca 1.) A darabban két idős ember története fonódna újra egymásba, és folytatódna onnan, ahol évtizedekkel ezelőtt, a világháború miatt megszakadt. Belépő: 1500 Ft.
2019.03.21. 09:06 |
Szereposztás:
Clara: Törsök Márta
Patrick: Udvaros György
Anna: Nagy Judit
Donald: Solymossy Zoltán
Agnes: Kövesi Tünde
Hill tiszteletes: Szabó Miklós
Tammy: Paulik Anna
David: Balogh Mihály
Kutató: Fertő László
Clara: Törsök Márta
Patrick: Udvaros György
Anna: Nagy Judit
Donald: Solymossy Zoltán
Agnes: Kövesi Tünde
Hill tiszteletes: Szabó Miklós
Tammy: Paulik Anna
David: Balogh Mihály
Kutató: Fertő László