-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Jazz szakot indít a Kodolányi János Főiskola - február 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők
Hosszú és alapos előkészítő munka után a Kodolányi János Főiskola 2007. őszén beindítja új előadóművészet (jazzhangszer és jazzének) szakát. A szak különlegessége, hogy Magyarországon már hagyományosnak tekinthető igen magas színvonalú jazz oktatási program kiegészül igényes popzenei képzéssel is. Az új művészeti tanszék vezetője Mits Gergely, művészeti vezetője Szabó Dániel. Az éneket Pély Barnabás tanítja majd a hallgatóknak. A Kodolányi művészeti képzésére, a többi felsőfokú képzéshez hasonlóan, 2007. február 15-ig lehet jelentkezni.
2007.01.25. 14:23 |
Hosszú és alapos előkészítő munka után a Kodolányi János Főiskola 2007. őszén beindítja új előadóművészet (jazzhangszer és jazzének) szakát. A szak különlegessége, hogy Magyarországon már hagyományosnak tekinthető igen magas színvonalú jazz oktatási program kiegészül igényes popzenei képzéssel is. Az új művészeti tanszék vezetője Mits Gergely, művészeti vezetője Szabó Dániel. A Kodolányi művészeti képzésére, a többi felsőfokú képzéshez hasonlóan, 2007. február 15-ig lehet jelentkezni.
Jelenleg Magyarországon csak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezhető jazzhangszer és -ének előadóművészi diploma. Évről-évre 5-10-szeres a túljelentkezés. A sikeresen felvételizők mellett évente mintegy 100 hazai fiatal tanul külföldi intézményekben, vállalva a félévenkénti több ezer eurós tandíjat és megélhetési költségeket.
Jazz, világzene, nyitott szemlélet
Az új tanszék bemutatkozó sajtótájékoztatóján Mits Gergely, tanszékvezető kiemelte: nyitott tanszéket szeretne építeni, ahol a nyitottság nemcsak emberi, hozzáállásbeli érték, hanem azt is jelenti, hogy a hallgatók számára minél több lehetőséget adjon a szak. A cél ugynis az, hogy a végzett művészek az itt szerzett tudás és a kapott lehetőségek felhasználásával megkezdhessék saját zenei karrierjük építését is. A tanszék művészeti vezetője, Szabó Dániel hozzátette: szeretné, ha a budapesti művészeti és zenei élet vérkeringésének szerves részét képezné a KJF jazz szaka, ahol a zenei élet legkiválóbb szereplői és művészei is oktatnának vendégelőadóként. Fontos a sokszínűség, hogy a klasszikus jazz oktatáson kívül a hallgatók az európai, nemzetközi trendeket is megismerhessék. Ennek megfelelően világzenei és ethno zenei ismereteket is szerezhetnek a hallgatók a főiskola szeptemberben induló művész szakán, de a képzési paletta része lesz majd a modern, improvizatív, kreatív zenei műfajok oktatása is.
A tanszék alapítói szerint a művészképzés soha nem lehet tömegképzés, de a jelenleginél több, magasan képzett előadóművész lényegesen emelné a magyar könnyűzenei élet általános színvonalát. Ezt a célt tűzte ki a Kodolányi János Főiskola maga elé, amikor az új művészeti szak indításáról döntött.
Konzorciumban a Zeneakadémiával
Mint azt az AlbaMag korábban megírta, a szakot a Kodolányi János Főiskola közösen dolgozta ki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel, így a főiskola leendő hallgatóinknak lehetőségük lesz a master fokozat megszerzésére is a KJF-es alapdiplomát követően. A magyar felsőoktatásban egyedülálló konzorciumi szerződést Dr. Szabó Péter, a Kodolányi Főiskola Rektora és Dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora írta alá. A konzorcium célja, hogy az intézmények együttműködésük során egymás szakmai tevékenységét támogassák, így elősegítve a még magasabb minőségű oktatási és tudományos munkát a közös programok segítségével. A Kodolányi János Főiskola zenei menedzser képzése Master szintű diplomát kínál a Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak. A megállapodás értelmében a Zeneakadémia szintén Master szintű diplomát adhat a KJF Jazz tanszakáról bachelor szinten kilépő, és továbbtanuló hallgatóknak. Mire az első előadóművész szakos hallgatók végeznek, addigra ezen a mesterszakon a diákok azt is megtanulhatják, hogyan kell az igényes művészeti produkciót menedzselni, hogyan lehet a mai modern popkultúrában illetve a komolyzene világában sikeres karriert felépíteni.
Az alapképzés Székesfehérváron zajlik nappali tagozaton, maximum 64 tanuló részvételével.
A felvételi tantárgyak: szolfézs-zeneelmélet, zongora és a választott hangszer vagy ének.
Választható szakirányok: jazzhangszer (jazz-zongora, jazzgitár, jazzbasszusgitár, jazzszaxofon, jazztrombita, jazzharsona, jazzdob), jazzének
A képzés magas színvonalát a hazai és a nemzetközi jazz élet ismert szakemberei garantálják.
Szakvezető tanárok
Szabó Dániel – zongora főtárgy,
Birta Miklós – gitár
Pély Barnabás – ének
Muck Ferenc – szaxofon
Mits Gergő – basszus gitár,
Szendőfi Péter – dob
Hámori János – trombita
Schreck Ferenc – harsona