Javaslatokat vár a Közművelődési Iroda a Fricsay Richárd Zenei Díj adományozására

 Székesfehérvár közgyűlése 2002-ben alapította meg a Fricsay Richárd Zenei Díjat, amit minden évben a Vörösmarty Színházban, a Zenei Világnapon adnak át azoknak a művészeknek (karnagyoknak, együtteseknek, előadóknak és zenetanároknak), akik több éven át jelentős értékkel gazdagították Székesfehérvár zenei életét. Kérjük városunk zeneszerető polgárait, hogy tegyék meg javaslataikat, kit tartanak arra méltónak, hogy e rangos elismerést megkaphassa. A javaslatnak tartalmaznia kell: javasolt személy nevét, tevékenységének rövid méltatását, javaslattevő nevét, amit 2007. augusztus 15-ig kell eljuttatni a Városháza Közművelődési Irodájára. Információ kérhető: a 316-589-es telefonon.

2007.05.22. 11:12 |

 Székesfehérvár közgyűlése 2002-ben alapította meg a Fricsay Richárd Zenei Díjat, amit minden évben a Vörösmarty Színházban, a Zenei Világnapon adnak át azoknak a művészeknek (karnagyoknak, együtteseknek, előadóknak és zenetanároknak), akik több éven át jelentős értékkel gazdagították Székesfehérvár zenei életét.

Kérjük városunk zeneszerető polgárait, hogy tegyék meg javaslataikat, kit tartanak arra méltónak, hogy e rangos elismerést megkaphassa.

Javaslatnak tartalmaznia kell:

a javasolt személy nevét,

tevékenységének rövid méltatását,

javaslattevő nevét. 

Javaslataikat 2007. augusztus 15-ig várjuk a Városháza Közművelődési Irodájára.

Információ kérhető: a 316-589-es telefonon.

Fricsay Richárd 1867. március 24-én született a morvaországi Kremsierben (ma Kromerziz). Zenei tanulmányait is ott kezdte, később pedig Olmützben szerzett zeneszerzői és karmesteri diplomát, majd szülővárosába visszatérve az iskola tanára és a Thonet-gyár tisztviselője lett. Zenetanári munkáját 1896-ban cserélte fel a katona-karmesteri hivatásra. Számos helyőrségben szolgált, az első világháborút követően ő szervezte újjá a magyar katonazenét. Székesfehérvárott megszervezte a filharmóniát és 1913-ban megalapította a zeneiskolát. 1913-tól 1934-ig az I. Honvéd Gyalogezred zenekarának igazgató karnagya volt, emellett 1920-tól alezredesi rangban a Magyar Királyi Honvédség zeneügyi igazgatója is volt. Országszerte népszerű és ismert emberré vált, aki morva származása ellenére ízig-vérig magyarként élt és minden tehetségével a magyar katonazene felvirágoztatásán dolgozott. Művei között tánczenéket (Gavott, Erzsébet-keringő), indulókat (pl. Veni, vidi, vici), fúvószenekari átiratokat is találhatunk.

 Zenekarával több ízben szerepelt külföldön is (Bayreuth, Szófia, Konstantinápoly stb.), a Magyar Rádióban pedig több mint ezerszer játszott. Számtalan kitűnő muzsikust nevelt, akik a legrangosabb zenekarokban is megállták a helyüket. 1934-ben vezényelte utoljára a budapesti I. Honvéd Gyalogezred zenekarát: 38 év szolgálat után vonult nyugállományba. Ezután is folytatta a muzsikálást, utolsó rádióhangversenyét 1944. április 3-án adta, és egy év múlva, 1945. március 16-án hunyt el. Munkáját számos hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el.


Közlemények

  1. Fogadóórát tart hétfőn Brájer Éva maroshegyi önkormányzati képviselő

    Brájer Éva önkormányzati képviselő „fogadóórát” tart 2026. február 9-én, hétfőn 16.30 órai kezdettel a Gárdonyi Géza Művelődési Ház 2. emeletén, a könyvtár melletti teremben. A részvétel érkezési sorrendben történik és amíg van érdeklődő, addig tart - írja közösségi oldalán Maroshegy önkormányzati képviselője.

    2026.02.04.
  2. Javítják a hibás távvezetéket a Sütő utcában - késő délutánra áll helyre a szolgáltatás

    A Széphő Zrt. értesíti a tisztelt felhasználókat, hogy 2026. február 3-án 12:30h-tól várhatóan a késő délutáni órákig hibás távvezeték kijavítása miatt a Sütő utca és a Tolnai utca egyes társasházaiban a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás szünetel.

    2026.02.03.
  3. Radiátort cserélne távfűtéses lakásában? - érdemes időben megkérni az engedélyt

    A székesfehérvári távfűtéses otthonokban a fűtési rendszer átalakítása vagy a radiátorok cseréje csak akkor végezhető el, ha a SZÉPHŐ Zrt. előzetesen hozzájárul a módosításhoz. Az engedélyt az év bármely időszakában meg lehet kérni, hiszen nincs határidőhöz kötve, ezért nem szükséges megvárni a fűtési szezon végét. A nyári időszakban jellemzően sokan vágnak bele felújításba, ilyenkor több kérelem érkezik be, az elbírálás akár 30 napig is eltarthat.

    2026.02.03.
  4. Elhalasztják a Grosics megemlékezést

    Holnap lesz 100 éve, hogy megszületett minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgó kapusa, Grosics Gyula. A székesfehérvári Aranycsapat Alapítvány méltó megemlékezést tervezett az Olimpiai Emlékműnél, ám Kű Lajos, a szervezet alapító elnöke a téli útviszonyokra való tekintettel, a megemlékezők biztonsága érdekében úgy döntött, hogy a tiszteletadást egy közeli, de későbbi időpontra halasztja.

    2026.02.03.