-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Játszótérré változott a Belváros a Hetedhét Játékfesztivál idejére
A hétvégére óriás játszótérré változott Székesfehérvár belvárosa, ahol a gyerekek kedvükre választhattak az elmélyülős, kézműves, alkotós, lazítós, vagy a pörgős, nyüzsgős és zenés-hangos játékok közül. A bátrabbak kipróbálhatták az óriás társasjátékot, várjátékot, közösen képet festhettek, vagy éppenséggel kézműves foglalkozásokon vehettek részt.
2013.05.25. 13:01 |
A hétvégére óriás játszótérré változott Székesfehérvár belvárosa, ahol a gyerekek kedvükre választhattak az elmélyülős, kézműves, alkotós, lazítós, vagy a pörgős, nyüzsgős és zenés-hangos játékok közül. A bátrabbak kipróbálhatták az óriás társasjátékot, várjátékot, közösen képet festhettek, vagy éppenséggel kézműves foglalkozásokon vehettek részt.

A rendezvény megnyitóján Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy a fesztivált a téren játszó gyerekek már megnyitották, és ezen a hétvégén nincsen más feladatuk, mint jól érezni magukat és királyként két napra birtokba venni a belvárost. dr. Cser-Palkovics András polgármester megemlítette, a rendezvényből szeretnének hagyományt teremteni és a következő években is megtartani.
A szervezők a felnőttekre is gondoltak: „Fény-játékok címmel Lázár Ervin műveiből tartott előadást Nagy Anna és Huszárik Kata a Hiemer-ház báltermében. A legkisebbek birodalmát a Városháza udvarán alakították ki a szervezők, ahol bele lehetett kóstolni a babazenés és mozgásművészeti foglalkozásokba is.
A megnyitón a programok rövid ismertetésén túl, egy olyan kiadványt is átadtak az óvodák vezetőinek, amely Székesfehérvár nevezetességeit mutatja be. Halmai Tamásné, a Gyöngyvirág Óvoda vezetője kiemelte, a kicsik számára Barangolások a Királyok Városában címmel összeállított füzet segítségével a legkisebbek játékos formában ismerkedhetnek meg Székesfehérvár nevezetességeivel. A kifestők, feladatlapok ugyan némi szülői segítséget igényelnek, de a kiadvány az óvodások nyelvezetén keresztül mutatja be a város értékeit.
A Játékfesztiválon látható volt a csodamasina Circus Mechanicus a Tintaló Cirkusztól, és fellépett többek között Palya Bea és a Vaskakas Bábszínház. A bátrabbak kipróbálhatták az óriás társasjátékot, várjátékot, közösen képet festhettek, vagy éppenséggel kézműves foglalkozásokon vehettek részt.
Kihagyhatatlan programnak ígérkezett a Szabad Színház előadása, amely valódi születésnapi zsúrral ért véget – a fesztivál látogatói megkóstolhatják a Hetedhét Játékmúzeum születésnapi óriás tortáját.A hétvégén egyetlen karszalag megvásárlásával korlátlanul látogatható volt a múzeum, ahol a rendkívül értékes gyűjteményen túl a játékos kedvűek hol szagolhattak, hol tapinthattak, vagy a logikai készségüket, ügyességüket tesztelhették. A terepasztalon futó kisvonatot egy gombnyomással indíthatták el a képzeletbeli állomásfőnökök. A Réber kiállításban felnőtteknek és gyerekeknek szóló műveket lehetett lapozni, olvasgatni.
